Meghaltunk a világ elemeinek

A keresztség szentségével kapcsolatosan tanítják ugyan, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia által beleoltatunk lelkileg a Szentháromság egy Isten életébe, hogy új életre születünk a kegyelem által és, hogy Isten gyermekei leszünk, de keveset beszélnek arról, hogy mi történik a test szempontjából. Ez valószínűleg azért van így, mert leginkább kisgyermekeket látunk a kereszteléseken, és náluk nem illik még a halálról beszélni. Pedig Szent Pál, a keresztséggel kapcsolatosan, szinte többet ír a bűnben született test haláláról, mint a lélek újjászületéséről...

(Róm 6:3-11) Nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség által ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy amint Krisztus feltámadt a halottak közül az Atya dicsősége által, éppúgy mi is az új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásában is egy leszünk vele. Hisz tudjuk: a régi embert bennünk azért feszítették meg vele együtt, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Mert aki meghalt, az felszabadult a bűn alól. Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Mert tudjuk, hogy Krisztus, miután feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban.

A keresztség szentségében, test szerint, alámerülünk a halálba, a bűntől való szabadulásért, hogy lelkileg felemelkedve, a kegyelem által, új életre szülessünk. Ezért a neoprotestánsok teljes alámerülése a kereszteléskor sokkal kifejezőbb, még akkor is ha szükségtelen. Ugyanis a kereszteléshez elég egy csorrantásnyi víz is.

A megkeresztelt gyermek teste viszont majd csak később, a keresztelés után fejlődik ki, és el kell érnie embersége teljességét. Ezért aztán, élete folyamán, minden fiatal ki van téve a test indulatainak, és azok hatása alatt él egy ideig. Minden fiatalnak meg kell élnie valamennyire a "tékozló fiú" életállapotát. És mivel minden ember valahol "tékozló fiú" lesz, és élete kibontakozása során "elvándorol egy messzi országba", ezért minden megkeresztelt embernek meg kell egyszer térnie az Úr Jézushoz...

Amikor a megkeresztelt és megtért krisztuskövető elkezdi járni a lelki élet útját, hamar megtapasztalja, hogy két törvény harcol benne egymás ellen: a testi és a lelki. A test a lélek ellen és a lélek a test ellen tusakodik őbenne...

(Róm 7:14-23) Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek. Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, helyeslem a törvényt, hogy jó. Így már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.

(Gal 5:17) A test ugyanis a Lélek ellen tusakodik, a Lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.

De az Úr Jézus Krisztus magára vette az emberi természetünket, hogy hordozója legyen isteni természetének. Ő valóságos Isten és valóságos ember. Két természet egyesül az Ő szentséges Szívében, és Őbenne valósul meg a tulajdonságok kicserélődése. Ő részese lett emberségünknek, hogy részesítsen minket istenségéből. Nem leszünk istenek, de részesít minket isteni természetéből...

(2Pét 1:4) Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében.

(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.

A kegyelem, ami az abszolut forrásból, az Ősszentségből, Jézus Krisztus szent testének oldalsebéből árad ránk, és ami az oltárról folyik alá a hívek szívébe a szentségek vétele által, átformálja a krisztuskövetők szívét-lelkét. Ezáltal az ember, aki csak test, és, aki még a természet és világ elemeinek hatása alatt él, elkezd növekedni lélekben, és elkezd kiszabadulni azoknak hatása alól...

(Gal 4:3) Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgasága alatt voltunk.

Ez egy olyan szabadulási folyamat, amelyben nemcsak az ember szíve-lelke, hanem az ő teste is lassacskán felszabadul a bűnös, evilági befolyások alól. A megtért ember evilági, testi élete is lassan átalakul. Aztán, amikor elérte a keresztény felnőttkort, amikor már szilárd táplalékkal taplálkozik (1Kor 3:2), és amikor már tudja, hogy mi a szélesség, a hosszúság, a magasság és a mélység (Ef 3:18), már nem sínylődik többé a világ elemeinek hatása alatt, hanem eljut a krisztusi szabadságra (Jn 8:32). A Krisztusban felnőtt hívő már nem igazodik test szerint a világ elemeihez, hanem csakis lélek szerint az Úr Jézus Krisztushoz...

(Kol 2:8) Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik.

(Kol 2:20-23) Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemeinek, miért vesztek magatokra szabályokat, mintha a világban élnétek: „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld, ne érintsd!" Hiszen ezek mind arra valók, hogy a használat folytán elpusztuljanak. Csak emberi parancsokról és tanításokról van szó. A bölcsesség látszatát keltik az önkényes istentisztelettel, az alázatoskodással és a test sanyargatásával, de nincs bennük semmi érték; csak az érzéki test kielégítésére szolgálnak.

És ha a keresztség által meghaltunk a bűnnek, meg a világ elemeinek, akkor többé már nem vagyunk rabjai a test kívánságainak, a természetnek és a világ elemeinek...

Tehát a lelki ember célja nem a szerfölötti jámborkodás, hanem a Szentlélek kegyelmével való töltekezés. Az ilyen már itt, ebben az életben, megtapasztalja a részesedést Krisztus dicsőséges feltámadásából és a megdicsőült test tulajdonságaiból. A szentek élete bizonyítja ezt a különböző természettudományos szempontból nem magyarázható megnyilvánulásokban, mint pl: a bilokáció, a levitáció, a stigmák, a csak az oltáriszentséggel való taplálkozás, stb...

Ha mindez nem így lenne, akkor igazuk lenne az asztrológusoknak, és hatással lennének ránk az égitestek. Akkor mi is mindig kellene figyelnünk a horoszkópokat, hogy miként befolyásol minket a Hold, a Mars, a Vénusz, vagy a Merkur állása. Akkor a buddhistáknak is igazuk lenne, hogy a természettel összekapcsolva élünk, és halálunk után beleolvadunk az egységbe, hogy majd reinkarnalódva ismét visszaszülessünk a földre. 

De a mi Urunk nem a természetben és nem a világ elemeiben van, hanem a mennyben, a mennyei Atya jobbján. Mi pedig szabadok vagyunk Jézus Krisztusban a test és a bűn szolgaságától, a természet és a világ elemeitől. Akkor hát hogyan mondhatják, hogy arra vagyunk rendelve, hogy a természetbe, a világ elemeibe kapcsolódva, harmóniában éljünk a földön, mint az őslakós indiánok? Hát vissza akarnak vezetni minket a bűn szolgaságába és a pogányságba? Isten mentsen! Nekünk nem a természettel kell  harmóniában élnünk, hanem részesedve a feltámadt Krisztus dicsőségből, már ebben az életben fel kell emelkedjünk a mennyei dolgokhoz...

Ima: Urunk Jézus Krisztus, áraszd ránk nagy irgalmadat szent oldalsebedből, a kegyelem kiapadhatatlan forrásából, hogy már itt, ebben az életben, részesedjünk a mennyei állapotból. Ámen.