A világ megér egy misét

A Vatikáni Sajtóiroda július 3- án jelentette be az új liturgikus formulát: a Missa "pro custodia creationis" (Mise "a teremtés megőrzéséért"). Elmagyarázták, hogy az új formula a Római Misekönyvbe a Missae "pro variis necessitatibus vel ad diversa" (Misék "különböző szükségletekre és alkalmakra") szakaszába kerül be.

A "Párizs megér egy misét" szállóigét gyakran használják olyan helyzetekben, amikor valaki egy magasabb célért hajlandó lemondani elveiről vagy meggyőződéséről. Bár a mondás eredete vitatott, a katolikus hitre való áttérés ténye és a szállóige összefüggése IV. Henrikkel máig fennmaradt. Vajon ma is így van ez, hogy "A világ megér egy misét"? Ma is vannak bizonyos henrik-ek, akik a világért sokmindenre hajlandók?...

Az új misével kapcsolatosan a konzervatívok egyből Gaia-t kezdtek kiáltani, és bálvanyimádást látnak. De vajon tényleg így van? Mivel korábban nem volt ilyen mise, ezért csakis a szentírásban kereshetjük a válaszokat. Lássuk, hogy mi szól mellette, és mi szól ellene...

Érvek mellette

Ismerjük a teremtés történetét, de a teremtett világ "lelkéről", és annak benső működéséről, csak Szent Páltól tudtunk meg valamit a Rómaiakhoz írt leveléből...

(Róm 8:19-23) Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Pál apostol szerint a természet "lelkében", az ősbűn utáni átok miatt (Ter 3:17), egy Isten utáni sóvárgás és sóhajtozás van, és mindmáig vajúdik az újjászületésért. Mennyire szimbólikus ez a megszemélyesítés, és mennyire tényleges?...

Ugyanakkor, Szent Pál azt is elmagyarázza, hogy Krisztusban, a keresztség és a Szentlélek kegyelme által, a hívő ember elkezd átalakulni testi emberből lelki emberré (Róm 7-8). Így a krisztusi ember új teremtménnyé válik. Isten valami újat cselekszik, ami most sarjad (Iz 43:19)...

(2Kor 5:16-17) Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon. És ha Krisztust emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, és íme, újak keletkeztek.

(Iz 43:19) Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok? Igen, utat készítek a sivatagban,és a pusztában folyókat.

Amint az Úr Jézus teste megdicsőűlt a feltámadásban, egy új, természetfölötti életre, és felemeltetett a mennybe, úgy mi is, de az egész teremtett világ is, egyszer majd elváltozunk és megdicsőülünk. Isten mindent újjáteremt...

(1Kor 15:51-53) Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot.

(Fil 3:21) Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.

(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.

(Jel 21:5) Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult. „Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.”

Az apostolok óvnak minket a világtól, és magyarázzák annak mulandóságát, de nem azért, mintha a természete rossz lenne, hanem azért, mert a bűn miatt rosszra hajlott. Ez a világ el fog múlni, de nem elpuszutul, hanem elmúlik és megújul...

(1Ján 2:15-17) Ne szeressétek a világot, sem azt, ami ebben a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

(2Pt 3:10) Az Úr napja úgy jön majd el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, ugyanígy a föld is, és annak minden műve, mely rajta található.

Az Úr nem utálja teremtését, és nem pusztítja el, hanem átalakítja és megújítja. Mivel Őbenne lakózik a teljes mindenség, és az Oltariszentség az Úr Jézus valóságos teste, ezért Ő mindent kiengesztel az Atyával (Kol 1:19-20). Íme újjáteremtek mindent! -  mondja a trónon ülő. ( Jel 21:5)

(Bölcs 11:24) Mert szereted mindazt, ami van, semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Hiszen ha gyűlöltél volna bármit is, meg sem teremtetted volna.

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Érvek ellene

Tudjuk, hogy a panteizmus régi eretnekség, amely ma is erőteljesen működik a világ fiaiban. Ahol a zöldek megjelennek és ökologizálnak, ott jelen van a panteizmus, amelyet ateizmus, sámánizmus és sátanizmus kísér. A tévelygő világi emberek nem azt értik a természet megőrzése és gondozása alatt, mint a Krisztusban megújult lelki emberek. Ők mindent ebben a világban látnak, és a paradicsomi állapotokat ebben a világban akarják elérni, Isten igazsága nélkül. A krisztuskövető lelki ember azért őrzi a természetet, hogy a világ legyen élhető a következő nemzedékek számára is, akik ugyancsak meg vannak híva, hogy Isten gyermekei legyenek, és eljussanak a mennybe. Amikor aztán betelik a megváltottak száma (Jel 6:11), akkor ez a világ elmúlik és megújul.

Az "ökológiai megtérés" egyáltalán nem szerencsés kifejezés, mert az Istennel való lelki kiengesztelődést lerántja a földre. A megújult krisztuskövető kiengesztelődik Istennel, embertársaival, önmagával és a teremtett világgal. Ez a kiengesztelődés nem egy "ökológiai megtérés", hanem egy Krisztusban való lelki megtérés és megújulás. Erre a lelki megújulásra sóvárog a teremtett világ is...

Nyilván, az "ökológiai megtérés" megszólítja a nem keresztény vallások híveit is, de ugyanakkor azt is sugallja, hogy a paradicsomi állapotokat itt, ebben a világban kell megvalósítani. Tehát a fenntartható fejlődés a földi paradicsom illuzióját kelti, ami önmegváltás, és e mulandó világ talajára ragaszt. Azt pedig tudjuk, hogy aki csak ebben a világban és a testben bízik, az a halálában marad (Gal 6:8). 

Ez az illúzió a zarándok Egyház végső megpróbáltatasát vetíti előre - amint azt a katekizmusban is megfogalmazták - amelyben az emberek problémáinak látszólagos megoldását ígérve, elpártolnak az igazságtól...

KEK 675. Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. [641]

Ez a kettősség és kísértés a liturgia területén is tovább haladhat, és a megtévesztés elérheti az oltárt. Ha pedig eléri az oltárt, akkor lépésről lépésre a formákban kicserélődhet a tartalom, és akkor az oltáron már nem a mennybe felemelő Oltáriszentség lesz jelen, hanem egy földre és testiekbe lerángató, lelki halálba taszító pusztító utálatosság (vészt hozó undokság, pusztító gyalázat, stb). 

Maga az Úr Jézus jelenti ki az evangéliumban, hogy a "pusztító utálatosság" oda kerül majd, ahol nem szabadna lennie...

(Mt 24:15) Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! – Dán 9:27; Dán 11:31; Dán 12:11 (Mk 13:14)

Dániel próféta könyvében és a Makkabeusok első könyvében a pusztító utálatosság egy olyan bálvány, amelyet a véres és ételáldozat bemutatásának helyére tesznek, annak beszüntetése után, a templomba...

(Dán 9:27) Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres- és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra.

(Dán 11:31) Megjelennek hadai: meggyalázzák a szentséges várat, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot.

(Dán 12:11) Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz.

(1Makk 1:54) A 145. esztendő Kiszlév hónapjának tizenötödik napján a király az égőáldozat oltárán szörnyű undokságot épített, és Izrael helységeiben mindenféle oltárokat emeltek.

Ez a szörnyű utálatosság, ez a bálvány, a pogány termékenység istennőjének, Gaia-nak (vagy a dél-amerikai Pachamama-nak) a bálványa. Amikor pedig ez megtörténik, akkor jön el a vég.

Aminek meg kell történnie, az meg is fog történni. A mi dolguk az, hogy a kegyelemmel közremüködjünk, megszentelődjünk és lelki emberekké váljunk. Akit lehet figyelmeztessünk, hogy a földi zarándok egyház égi hajójának földre szakadása és zuhanása maga alá ne temesse...

Urunk Jézus Krisztus, Te azt igérted, hogy velünk maradsz a világ végezetéig. Maradj velünk Uram, mert esteledik. Ámen.