2026. október 11., vasárnap

Agyalainak parancsol felőled

(Zsolt 91:11-14) Mert angyalainak parancsol felőled, hogy minden utadon őrizzenek. Kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat. Áspiskígyón és viperán fogsz járni, eltiprod az oroszlánt és a sárkányt. Mivel bennem bízik, megszabadítom, oltalma leszek, mert ismeri nevemet.

A szentírásban rengeteg helyen olvashatunk az angyalokról. Az Éden kertjében a Virrasztók (Énok k. 10.) vigyáztak az első emberre, az ősbűn után kerubok állták el az utat az élet fája felé (Ter 3:24), Jákób angyalokat látott az égig érő létrán, amint fel és alá járnak rajta (Ter 28:12), angyalok jelentek meg a bíráknak és a prófétáknak, stb. Az idők teljességében angyalok szálltak fel s alá az Emberfia fölött (Jn 1:51)...

(Jn 1:51) „Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.”

Angyalok vigyáztak a gyermek Jézusra és a Szent Családra (Mt 2:13), angyalok szolgáltak az Úr Jézusnak a pusztában (Mk 1:13), angyal erősítette meg Őt a getcemáni kertben (Lk 22:43), angyalok nyitották meg az Úr Jézus sírját (Lk 24:2-4, Jn 20:12) és ugyancsak angyalok jelentek meg a mennybemenetele alkalmával (ApCsel 1:10). De az Úr Jézus kijelentette azt is, hogy mindnyájunknak van őrző angyala, aki mindenkor látja a mennyei Atya arcát (Mt 18:20)...

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.

De nemcsak az embereknek van őrangyala, hanem a területi egységeknek is, mint pl: kontinenseknek, országoknak, városoknak, és nem utolsó sorban a templomoknak...

(Dán 10:13) A perzsák országának fejedelme azonban huszonegy napon át az utamba állt, de íme, Mihály, a legfőbb fejedelmek egyike segítségemre jött, és én őt hagytam ott a perzsák királyánál.

Angyalok védelmezik Isten népét, és gyakran küzdöttek régen is a választott nép oldalán (2Kir 6:16-17; 19:35)...

(2Kir 6:16-17) Ő azonban felelte: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint velük.” Majd imádkozott Elizeus és azt mondta: „Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson.” Erre megnyitotta az Úr a legény szemét s az látott: s íme, a hegy tele volt lovakkal s tüzes szekerekkel Elizeus körül.

(2Kir 19:35) Még azon az éjszakán történt, hogy az Úr angyala kivonult, és az asszírok táborában lesújtott száznyolcvanötezer emberre. Amikor reggel fölkeltek, lám, csupa élettelen testet találtak.

De napjainkban is sokan tesznek tanúságot arról, hogy az angyalok ott vannak a küzdelmek idején: Egy zsidó ezredes tett tanúságot arról, hogy amikor a zsidó állam kikiáltása után az arabokkal küzdöttek, és a városi harc során nehéz helyzetbe kerültek, akkor angyalok segítették őket. Az egyik utcát védték a barikádok mögül, de kedvezőtlen helyzetbe kerültek. Kevesen voltak, a lőszerük is fogyóban volt, és az utca is feléjük lejtett. Az arabok, fentről, puskákkal és szabjákkal felszerelkezve készültek a tömeges rohamra. Ők ekkor már a halálra is felszülve várták a támadást. Az arabok elindították a rohamot. Egész utcaszélességben, több mint százan rohantak feléjük. Egy adott pillanatban, nagy kiáltozással megtorpantak. Tágra nyílt szemekkel meredtek a zsidó katonák feje fölé, majd sikoltozva megfordultak és mind elrohantak. Ekkor azok meglátták a segítő angyalokat...

De a személyes őrangyalok működéséről is sokan tesznek tanúságot:

- Az egyik testvér arról tett tanúságot, hogy gyermekkorában kétszer is lecsúszott ugyanannak a fának az ágáról, de mindkét alkalommal, amikor a szemét kinyitotta, ott találta magát csüngve a fa ágában kapaszkodva. Nem tudja hogyan ragadta meg az ágat, mert ő bíztosra vette, hogy lezuhan a földre. Egy másik alkalommal, egy hét-nyolc méteres falról csúszott le, de mégis nagyon könnyen ért földet, a talpára esve, mintha csak egy méter magasról ugrott volna le.

- Egy másik testvér, a missziós útja során, figyelmetlenül kelt át egy úton, és egy száguldó autó már ütötte volna el. Ekkor ő hirtelen, magától, a magasba emelkedett, és az autó átsuhant alatta.

- A kilencvenes években, az egyik missziós atya otthon felejtette az útlevelét, és csak a repülőtéren vette észre. Imádkoztak, hogy oldódjon meg ez a helyzet. Elindúltak a bejárathoz, és úgy átmentek minden vámon, hogy senki sem kérte az aktáit.

- Egy szentéletű sekrestyés asszony, amikor egy alkalommal, a másnapi ünnepre készítette a templomot, nem kapott senkit, aki segített volna neki feltenni a szobrot a mellékoltárra. Ekkor fohászkodott, megragadta a szobrot, és egyedül feltette azt a magas oltárra. A gipszszobor legalább olyan nehéz, mint egy ember, és a mellékoltár is több, mint egy méter magas. Egy másik alkalommal, miután befejezte a takarítást, le akarta oltani a templom világítását. Ekkor határozottan érezte, azt mondja neki valami, hogy még egyszer menjen vissza és nézzen körül. Visszament, és amikor jött kifelé, a félhomályban észrevette, hogy a gerendán végighaladó villanyvezeték leágazásának egyik toldása izzik. Azonnal lekapcsolta a főkapcsolót és áramtalanította a templomot. Ezzel megmenekült a templom a leégéstől. A templom régi harangszerkezete olyan volt, hogy télen mindig olajozni kellett, hogy könnyebben lehessen a kötéllel harangozni. Egy alkalommal, amikor felment a tetőtérbe, hogy a harangtengelyt megolajozza, egy nagy démonnal találta magát szembe, amelyik éppen akkor a templom tetőterében tartózkodott.

- Az egyik testvér, aki egyháztanácsos volt, az egyik egyháztanács gyűlésén, amikor kedélyesen beszélgettek, barátságosan meg akarta veregetni a plébános vállát. Ekkor szólt neki a plébános őrangyala, hogy vigyázzon hogyan ér a plébánoshoz, nehogy a keze nélkül maradjon. Ennek a testvérnek, az egyik mise alatt megnyílt a látása, és látta a plébanos angyalát, amint a miséző plébános jobbján áll az oltárnál. Az angyal majdnem kétszer olyan magas volt, mint a plébános, hófehér, leeresztett dús szárnyakkal és imára kulcsolt kezekkel. Egy lelkigyakorlat alatt, a befejező szentmisében, amikor a pap két szín alatt áldoztatott, ez a testvér odasietett, hogy segítsen tartani a cibóriumot. Ekkor megint angyal szólalt meg, és azt kérdezte tőle: Ember! Tudod te, hogy mit tartasz a kezedben?

Láthatjuk, hogy őragyalok működnek körülöttünk, és vigyáznak ránk. És ha mégis baj történik, akkor annak valami nagyon komoly oka van. Sokan hirtelen halnak meg, és sok tragédiáról olvashatunk a hírekben. Miért engedi meg ezeket a jó Isten? Hát azért, mert az emberek elfordúlnak Istentől és az Ő parancsolataitól. Ezért aztán, Isten megengedő akarata szerint, sokan pórúl járnak, és ha meg nem térünk, mi is mindnyájan így járhatunk (Lk 13:1-5)...

(Lk 13:1-5) Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Ő ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Siloámban rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanígy elvesztek.”

Nyugaton minden héten leég egy-két templom. Miért? Alig van eset, amikor szándékos gyújtogatást tudnának bizonyítani, pedig ma mindenhol kamerák vannak. Szinte nem lehet bűncselekményt elkövetni, hogy a kamerák felvételei alapján ne találnák meg a vétkest. Akkor hát mi történik? Hát szerintem az, hogy az emberek elhagyták Istent és a templomot. Ilyenkor a Szentlélek megszomorodik (Ef 4:30), és az templom őrangyala is visszavonul. Ekkor a templom ki van szolgáltatva a démonoknak, akik az öngyúladás jelensége által, vagy más károkozás által, felgyújtják a templomot...

(Ef 4:30) Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára.

A templomok meggyalázásai, rongálásai, összefirkálásai, a szent szobrok összetörései, a tabernákulumok és a szent ostyák szétverései, azért történhetnek meg, mert az emberek elhagyták a hitet, és a pásztorok is már csak hűtlen béresek. A béres pedig mindig elfut, mert ő csak béres (Jn 10:13)... 

(Jn 10:13) A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.

Az Úr angyalokat rendelt, hogy őrízzenek minket, angyalainak parancsolt felőlünk. Ha mi hűségesek maradunk az Úrhoz, akkor Ő megoltalmaz minket, és csak akkor érhetnek hozzánk, amikor Ő megengedi azt a mi javunkra és az Ő dicsőségére, mert erős vár a mi Istenünk...

(Zsolt 48:13-15) Járjátok körül Siont, nézzétek meg, számláljátok meg tornyait! Tekintsétek meg erődítéseit, járjátok be házait, hogy el tudjátok mondani a jövendő nemzedéknek! Valóban ő az Isten, a mi Istenünk örökké, mindörökkön örökké, ő vezet minket mindörökké!

Soha ne hagyjuk a templomot... Naponta járjunk el imádkozni a templomba, és imádjuk az Urat teljes szívünkből. Strázsáljunk templomainkban, és körbejárva azt, imádkozzuk a szent rózsafűzért. Énekeljünk a templomainkban dicsőítő zsoltárokat, füstöjünk illatos tömjénnel, imádkozzunk a napi szentmisék megmaradásáért és a szent eledelért.

Szeressétek a templomot

Szeressétek a templomot,
S a hívogató harangszót,
Szeressétek a templomot,
Meg a tömjén illatot.

Becsüljétek lépcsőit,
Kopott-vásott padjait,
Tiszteljétek képeit,
Minden szentek szobrait.

Mert véghetetlen léptek sora,
Melyek régen sírba tértek,
Koptatták azt nap mint nap,
Hogy legyen nektek hitetek.

Szeressétek a templomot,
S annak botor szolgáját,
Szeressétek a templomot,
A nyáj rendelt pásztorát.

Becsüljétek szolgálatát,
Fogadjátok meg a szavát,
És, hogy van ki mondjon imát,
Adjatok az égnek hálát.

Szentek eggyezsége susog
Könnyekről és bűnbánatról,
Gyógyulások tízezrei
Áradnak a szent oltárról.

Szeressétek a templomot,
De leginkább annak a szívét,
A tabernákulumban őrzött
Urunk testét és szent vérét.

Drága jó mennyei Atyánk! Kérünk Téged, a mi Urunk Jézus Krisztus szent nevében, hogy őrizd meg angyalaid által békében templomainkat és papjainkat. Ámen.


2026. szeptember 28., hétfő

Átkozott legyen!

Szent Pál apostol háromszor írta levélben, hogy: Átkozott legyen!...

(1Kor 16:22) Aki az Urat nem szereti, átkozott legyen! Marana tha!

(Gal 1:8-9) De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen! Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen!

Mára, sokaknak, az átok valami mesének tűnik: a gonosz boszorka megátkozta (elvarázsolta) a királyfit, vagy a szép királylányt, és az valamilyen állattá változott... Ha átokról beszél nekik az ember, akkor hitetlenkedve néznek rá: Mi az? Visszatértünk a középkorba?... Az ilyenek, ha ismernék a valóságot, akkor sokkal óvatosabban beszélnének...

Az átok bizony egy létező valóság, éspedig azóta, hogy a bűn belépett a világba. Amikor az első emberpár, az őskígyó kísértésére, megszegte azt az egy parancsolatot, és szakított a tiltott fáról, akkor Isten átokkal súlytotta a kígyót is, meg a teremtett világot is (Ter 3:14; 17)...

(Ter 3:14) Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és a mező minden vadja között; a hasadon járj, és port egyél életed minden napján!

(Ter 3:17) Ádámnak pedig azt mondta:„Mivel hallgattál feleséged szavára,és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőleéleted minden napján!

De nem volt elég az eredeti bűn átka, hanem még az emberek is elkezdtek átkos dolgokat művelni, illetve elkezdték egymást átkozni a személyes bűnök és a gonoszságok miatt...

(Ter 4:11) Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből!

(Kiv 22:25-26) Ha zálogba vetted embertársad köpenyét, naplemente előtt add vissza neki. Hiszen az az egyetlen takarója, melybe beburkolja testét, és nincs egyebe, amiben alhatna. Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok.

(Péld 30:10) Ne rágalmazd a szolgát uránál, hogy meg ne átkozzon, és meg ne bűnhődj!

(Sir 4:5-6) Ne fordítsd el szemedet a szegénytől haragodban, és ne adj okot arra, hogy a könyörgők hátad mögött megátkozzanak, mert meghallgatásra talál annak a könyörgése, aki megátkoz téged lelke keserűségében, meghallgatja őt a Teremtője!

Van úgy, hogy az Úr meghallgatja a szegény ember kiáltását, és az elkeseredettnek átka az égig hatol. Ilyenkor, mintha csend lenne egy pillanatra, mert megrendül az ég és a föld... Viszont az igazságtalan átok nagy bűnnek számít, mert olyan valakire mond átkot és kér büntetést, aki áldást érdemelne (Ter 12:3, Kiv 21:17, Lev 20:9)...

(Ter 12:3) Megáldom azokat, akik áldanak téged, és megátkozom azokat, akik átkoznak téged.

(Kiv 21:17) Aki megátkozza apját vagy anyját, halállal lakoljon.

(Lev 20:9) Ha valaki megátkozza atyját vagy anyját, halállal lakoljon; atyját vagy anyját átkozta: vére legyen rajta.

Az Úr Jézus, de később Szent Pál apostol is az ő levelében, tiltja az átkozódást (Lk 6:28, Róm 12:14). Azért tiltja, mert mindenki irgalmat remél, szeretetre vágyik, és mindenkinek szüksége van bűnbocsánatra. Az átok pedig nem más, mint az igazságtétel azonnali kérése, és a vétkező igazságos megbűntetésének követelése...

(Lk 6:28) Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket.

(Róm 12:14) Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.

Isten mindenkinek időt és esélyt ad a bűnbánatra, a megtérésre és a jóvátételre, de az átkozodó, haragjában, nem akar megbocsátani, hanem követeli, hogy az ellene vétkező fizessen meg vétkéért. De az ilyen ember hogyan remélheti, hogy bocsánatot nyer a saját bűneiért? (Sir 28:1-4) Nem jár-e úgy, mint az a bizonyos adós szolga, akinek elengedték összes tartozását, majd kimenvén, folytogatni kezdte a neki tartozó szolgatársát? (Mt 18:32-34).

(Sir 28:1-4) Aki bosszút akar állni, az Úr áll bosszút rajta, és bizony megőrzi az ő bűneit. Bocsáss meg felebarátodnak, ha vétett ellened, és akkor te is, amikor könyörögsz, elnyered bűneid bocsánatát. Ember ember ellen haragot tart, és Istennél keres gyógyulást? A hozzá hasonló embernek nem kegyelmez, és mégis önnön bűneiért imádkozik? Haragot tart, holott csak ember, ki könyörög majd az ő bűneiért?

(Mt 18:32-34) Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: »Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is irgalmasságot cselekedned szolgatársaddal, ahogy én irgalmas voltam hozzád?« És az úr haragjában átadta őt a börtönőröknek, amíg csak meg nem adja egész tartozását.

Néha tudtunkon kívül is átkozódunk:

- Egy alkalommal, tiltakoztam a közösségben történő dolgok miatt, mert tévesnek láttam azokat bizonyos hit-erkölcsi szempontból. Ekkor azt a kifejezést használtam, hogy "így soha sem lesz...", ha nem változtatnak a dolgokon... Ekkor a közösségvezető keményen tiltakozott, és azt mondta: "Ellene mondok ennek az átoknak...". Én ekkor ledöbbentem, mert egyáltalán nem volt szándékomban átkozódni, hanem csak óvni szerettem volna őket az eltévelyedéstől. De úgy néz ki, hogy a beszédemet átkosnak érezték...

- Egy vallásosabb szülő azzal bűntette meg gyermekét, hogy eltiltotta őt egy hétre a számítógéptől. Mivel a szülők látták, hogy gyermek nagyon rosszul viseli a büntetést, három nap múlva megsajnálták, és az ebéd alkalmával bejelentették neki, hogy most már játszodhat a számítógépen, mert jó gyermek volt. Ekkor a gyermek zokogni kezdett, és így kiáltott fel: Vége az átoknak!... A szülők le voltak döbbenve. Hogyan jön ide az "átok"?... Hát onnan, hogy a gyermek Istent látja szüleiben, és az eltiltás átokként, kizárásként hatott rá... 

- Egy másik családban komoly probléma volt a szülők között... Emiatt a gyermekük már egyáltalán nem akart enni. Már annyira lefogyott, hogy mesterségesen kellett őt táplálni a korházban. Ekkor a szülők segítséget kértek egy paptól, aki tapasztalt volt az átkok területén. Kérték, imádkozzon azért, hogy megszabaduljanak az átoktól, amit szerintük egy harmadik személy okozott nekik, aki közéjük állt. Ekkor a pap azt válaszolta nekik, hogy nem a külső személy rakta rájuk az átkot, hanem ők maguk, a gonosz szavaikkal. Azzal, ahogyan viszonyultak egymáshoz és ahogyan beszéltek egymásról és másokról, azzal hoztak átkot a gyermekükre. Tehát a rossz beszéd átkot eredményez, mert az emberi szónak is ereje van: hozhat áldást is, de hozhat átkot is (Jak 3:10-11)...

(Jak 3:10-11) Egyazon szájból ered az áldás és az átok. Testvéreim, ennek nem szabad így lennie. Vajon a forrás bocsát-e ki ugyanabból a nyílásból édes és keserű vizet?

Ha átkozódó emberrel találkozunk, kerüljük a közelségét és a vele való kapcsolatot. Kerüljük őt, mert nincs ember hiba nélkül, és az ilyen nem bocsát meg ha tévedünk ellene. Az ilyen hiába imádkozza a Miatyánkot, hogy: "bocsásd meg vétkeinket, miképpen is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" (Mt 6:10-11), mert ő nem bocsát meg az ellene vétőnek, hanem átkozza. Mivel mindnyájan gyarlók vagyunk és véthetünk, míg vele vagyunk az élet útján, megtörténhet, hogy megátkoz minket. Akkor pedig meg kell fizetnünk vétkünkért (Mt 5:25-26)...

(Mt 5:25-26) Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted.

(Mt 6:11-12) Mindennapi kenyerünketadd meg nekünk ma, s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunkaz ellenünk vétkezőknek.

Tehát láthatjuk, hogy milyen súlyos dolog az átkozódás, és mégis, Szent Pál apostol két dolog miatt súlyos átkot jelent ki levelében. Azt írta, hogy átkozott legyen, aki:

1. Más evangéliumot hírdet;

2. Nem szereti az Úr Jézus Krisztust.

És ez a kivétel nem hiába van... Azért van, mert az Úr Jézus Krisztus és az Egyház jelenti az életet Isten népe számára. Aki megrontja az evangéliumot és megveti az Úr Jézust, az ki van közösítve...

1. Más evangéliumot hírdet

De kik hírdetnek más evangéliumot?...

a). Hát például az antitrinitáriusok:

Más evangéliumot hírdetett Mohamed, és hírdetnek ma is a muszlimok. Ők azt hírdetik, hogy Gábriel főangyal hozta el Mohamed prófétának Allah üzenetét. Ezért ők azt gondolják, hogy a keresztény kinyilatkoztás csak részleges és tökéletlen volt és, hogy Mohamed próféta hozta el a tökéletes kinyilatkoztatást. Ezért szerintük Mohamed a "próféták pecsétje". Számukra az Úr Jézus csak egy volt a próféták közül, a Szentlelket nem ismerik, hanem számukra Gábriel főangyal a Szent Lélek. Így hát ők antitrinitáriusok...

De mi jól tudjuk, hogy Gábriel főangyal a Szűzanya Máriának jelent meg (Lk 1:26-27), hogy hírül adja a Megváltó születését, az Úr Jézust, Aki megszabadítja népét bűneitől (Mt 1:20-21). És Ő, Aki Máriától született, meghalt értünk a kereszten, de harmadnapra feltámadt, és ezzel igazolta, hogy Ő Isten egyszülött Fia, a mi Üdvözítőnk. Vajon Mohamed kiért halt meg? Ő kit váltott meg? Feltámadt-e a halálból? A sírja ma is ott van Medinában... Hogyan vihetne fel minket az égbe az, aki lent van a halottak között?...

(Mt 1:20-21) Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert aki őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”

(Lk 1:26-27) A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.

Az isteni kinyilatkoztatás lezárúlt az apostolok idejével, mert Istennek az Ő Szent Fián kívül már nincs mit kinyilatkoztatnia. Ezért a muszlim vallás egy hamis evangélium, egy más evangélium...

Egy alkalommal, amikor egy kanadai jezsuita írását olvastam, aki összeboronálta a kereszténységet és a muszlim vallást, éreztem, hogy a Szentlélek haragszik ezért. Olvasva az írását, nem volt békességem rá. Éreztem, hogy valami itt nem stimmel. Amint így töptengtem, megszólalt bennem a Szentlélek haragosan: Utálatos dolog... Vigyázzunk, soha ne szomorítsuk meg a Szentlelket (Ef 4:30)...

(Ef 4:30) Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára.

Egy másik alkalommal Mekkát, a mekkai zarándoklatot és a Kaabát tanulmányoztam. Utána lefeküdtem, de csak felületesen és nyomottan tudtam aludni... Amikor felébredtem, szólt hozzám a Szentlélek, és azt mondta: Ott egy nagy démont imádnak... Tehát a muszlimoknak ezért kell legalább egyszer életükben elzarándokolniuk Mekkába, hogy leborulva imádják a Sátánt. És a Sátán nekik is megígerte az egész világot (Mt 4:8-9)...

(Mt 4:8-9) Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.”

De egy más evangéliumot hírdetnek a jehovisták is. Első vezetőjük Charles Taze Russell (1852–1916) pittsburghi posztókereskedő volt. Ők a Jehovába hisznek, várják az ő Királyságát, ahol majd a kiválasztott 144000 (Jel 7:4) boldogan és békében fog élni a földön. Már ki tudja hányszor várták a világvégét. Nem ünneplik a Karácsonyt és a Húsvétot, nem hisznek a Szentlélekben és a lélek halhatatlanságában, nem imádkoznak a holtakért, és nem fogadják el a véradást sem. 

A jehovista vallás bizonyítja, hogy az ember mennyire ésszerűtlenné tud válni, és mennyire el tud tévelyedni, amikor önfejű. Még a legegyszerűbb benszülött törzsek is hiszik, hogy az őseik lelkei élnek és, hogy valahol az égben vannak. Imádkoznak értük, megemlékeznek róluk, és hiszik, hogy valahol a Holdban, vagy a csillagokban vannak... De ezek azt mondják, hogy a halállal megszünik az ember létezni. Ez is egy hamis, más evangélium, és egy nagyon elszomorító dolog...

Egy alkalommal, halottak napján, imádkoztam a jehovista rokonaim sírjánál, és megkentem szentelt olajjal, mert senki sem imádkozik értük. Reméltem, hogy az imám segít majd a lelkükön. Ekkor egy képet kaptam velük kapcsolatban álomban: A sírkövüknél egy magas bírói szék állt, és rajta egy magas, bírószerű alak ült. Ez a bíró eggyet intett szigorúan a kezével, és ekkor két kereszt emelkedett fel a sírból eléfelé. A kereszteken, ott, ahol az INRI tábla kellene legyen, egy-egy szobor volt. Az egyik az Úr Jézus szobra volt, és a másik a Szűzanya szobra. Az INRI felírat az Úr Jézus elítélésének okát mutatta és ennek a helye. Ebből megértettem, hogy a rokonaim elítélésének oka az volt, hogy életükben megtagadták és káromolták az Úr Jézust és a Szűzanyát. Nemsokára, ennek az elhúnyt jehovista rokonnak felesége megjelent lélekben a próféta lelkű imádságos unokahúgának. Megkérte, hogy szóljon a jehovista lányainak, hogy térjenek meg az Egyházba, hogy ne jussanak oda ahol ők vannak. Azt is kérte, hogy mondasson szentmisét érte, mert nagyon szenved a lángokban...

Ha megfigyeljük ezeket a más evangélium hírdetőket, akkor észrevehetjük, hogy sok közös vonás van bennük: antitrinitáriusok, nem ismerik a Szentlelket, az Úr Jézust csak embernek tartják és egy testi paradicsomban hisznek...

b). Aztán ott vannak a progresszív keresztények: 

Ezek azt hírdetik, hogy a mi időnkben a Szentlélek újabb és újabb kinyilatkoztatást ad nekünk, mintha az apostolok idejével nem zárúlt volna le a kinyilatkoztatás, és nem adatott volna meg nekünk "egyszer s mindenkorra" az igazság ismerete és a szentek hite (Júd 1:3)...

(Júd 1:3) Szeretteim, mivel őszinte törekvésem, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek tartottam ebben az írásban kérni titeket, hogy harcoljatok a hitért, amelyet egyszer s mindenkorra átadtak a szenteknek.

Ezek, a modernizmus nevében, mindent és mindenkit elfogadnak, és el akarnak fogadtatni velünk is egy hamis irgalmasság nevében. Szerintük a fajtalanság becsülni való szeretet, minden vallás Istentől való és Istenhez vezet. Azt állítják, hogy az Írások ma már nem adnak számunkra egyértelmű eligazítást a hit-erkölcsi  dolgokban, hanem figyelembe kell vennünk a tudományos érveket...

Ezek is egy evilági, földi mennyországot hírdetnek, ahol egy neo-panteista felfogás szerint Isten ott van az anyag mélyén, és nekünk meg kell térnünk ökológiailag. Szerintük az egyetemes testvériség által minden ember testvér és békének kell uralkodnia a világban, csakhogy Jézus Krisztus nélkül. Néha megemlítik Őt is, úgy köztesen, és leginkább hamis módon. Ezek egy új egyházat, egy más evangéliumot akarnak, egy világegyházat, amely összegyűjti és magába foglalja mindazt, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak neveznek (2Tessz 2:4)...

(2Tessz 2:4) ...aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.

Ők egy más evangéliumot hírdetnek, és így Szent Pál szerint átkozottak, ami azt jelenti, hogy kitaszítottak. Aki pedig kitaszított, az nem juthat a mennybe Isten szent színe elé... 

Mindez azonban nem jelenti föltétlenül azt, hogy ezek elkárhoznak, hanem azt, hogy ítélet alá esnek: megítélik őket a lelkiismeretük szerint (Róm 2:15-16) és az életük tettei szerint (Jel 20:12). Senki üdvössége felől nem eshetünk kétségbe, mert Isten mindenkit meghívott az Ő országába. Szerintem ők haláluk után alászállnak az alvilágba, hogy ott várják ítéletüket. Aztán egykor pokol majd kiadja őket és, aki be van írva az élet könyvébe, az megmarad, mint "pogányok udvara" (Jel 11:2), aki pedig nem, az elkárhozik a második halálban (Jel 20:12). De nekünk remélnünk kell üdvösségüket, mert mindig vannak kivételek az Úr különleges kegyelme és irgalmassága szerint...

(Róm 2:15-16) Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.

(Jel 11:2) De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják.

(Jel 20:12-15) Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint. A tenger visszaadta a beleveszett halottakat. A halál és az alvilág is visszaadta halottjait, és mindenki fölött ítéletet tartottak a tettei alapján. A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Mi azonban, akik hiszünk az Úr Jézus Krisztusban és az Ő evangéliumában, nem esünk ítélet alá, hanem már átmentünk a halálból az életre (Jn 3:18; 5:24)...

(Jn 3:18) Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

(Jn 5:24) Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.

2. Nem szereti az Úr Jézus Krisztust

Kik azok, akik nem szeretik az Úr Jézust? Hát azok, akik tagadják az Úr Jézus istenségét, és tagadják, hogy Ő az Isten egyszülött Fia. Talán tisztelik valamelyest, de nem szeretik és nem imádják Őt. Így aztán nem is juthatnak el általa a mennyei Atyához, mivel az Úr Jézus az egyetlen út a mennybe. Ő az út, Ő az igazság, Ő az örök élet (Jn 14:6), és Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között (1Tim 2:5-6)...

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(1Tim 2:5-6) Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben.

Aki szereti az Úr Jézust, megtartja tanítását és parancsolatait. Onnan ismerjük fel, hogy ki szereti az Úr Jézust, hogy megtartja az Ő parancsolatait. Aki nem szereti az Úr Jézust, és csak a saját életét bálványozza, az megveti az Úr tanítását...

(Jn 14:21) Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.

(Jn 14:23) Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.

Az előbbieknek még van reménységük, de ma sokan ennél sokkal rosszabb állapotban vannak: az ateisták, a szabadkőművesek, a sátánisták, a Béliál fiai, stb. Ezek nemcsak, hogy nem szeretik az Úr Jézust, hanem gyűlölik is Őt. Gyűlölik, és gyűlölnek mindent, ami megjeleníti és képviseli Őt: az Egyházat, a papságot, a Szűzanyát, az Oltáriszentséget, a hitvalló keresztényeket, a szent szobrokat, stb... Az ilyenek utcai felvonulásokon gyaláznak mindent, ami szent: a püspöki süveget, a szentírást, a szent ostyát, a Szűzanyát, a szenteket, stb. Megrongálják és meggyalázzák a templomokat, a tabernákulumokat, a szent keresztet és a szentek szobrait. Az ilyenek, ha meg nem térnek, bíztosan elkárhoznak. De sajnos ezek nem hisznek az örök életben, sem a pokol létezésében meg az örök kárhozatban, és amikor majd meghalnak, egy rettenetes, örök gyötrelem állapotába kerülnek...

3. Az Úr Jézus szeretete

Az Úr Jézus szeretetére többféle úton is el lehet jutni... 

Van, aki csodás gyógyulásban részesül, mint a vérfolyásos asszony (Mt 9:20-22), és ezért szereti nagyon az Úr Jézust. Aztán van, akit a segítő kegyelem vezet el egy mély bűnbánatra, és lerakja bűneit az Úr Jézus lábaihoz, mint az egykori bűnös asszony (Lk 7:38; 47-48)...

(Mt 9:20-22) Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: „Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” És abban az órában meggyógyult az asszony.

(Lk 7:38) Megállt hátul a lábainál, sírva fakadt, és elkezdte könnyeivel öntözni a lábait. Majd megtörölte hajával, csókolgatta a lábait, és megkente a kenettel.

(Lk 7:47-48) Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.”

És van, aki Krisztus világosságába lesz szerelmes, ahogy a Hegyi beszédben ragyogott fel, amikor a Zebulon és Naftali földje, a pogányok Galileája, nagy világosságot látott (Mt 4:15-16)...

(Mt 4:15-16) „Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.”

De végül, mindenki, aki nem áll ellen Istennek, a Szentlélek kegyelme által jut el az Úr Jézus Krisztus szeretetére, és csakis Isten Lelke által mondhatja, hogy Ő az Úr (1Kor 12:3). Akik pedig szeretik az Urat, azok áldják és imádják Őt életük minden napján...

(1Kor 12:3) Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: „Átkozott legyen Jézus!”, és senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által.

Van, aki hálából; van, aki értelmével; és van, aki a szépsége miatt; de sokan és sokféleképpen jutnak el az Úr Jézus Krisztus szeretetére és az Ő örömébe (Jn 15:11)...

(Jn 15:11) Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

Uram Jézus! Én Uram, én Istenem! Szeretlek Téged teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes elmémmel és minden erőmmel. Ámen.



2026. szeptember 17., csütörtök

Beszivárgott a Sátán füstje

VI. Pál keserűen állapította meg, hogy a Sátán füstje beszivárgott az Egyházba. Akkor sokan arra gondoltak, hogy bizonyos rossz szándékú emberek furakodtak be a papság körébe és a Vatikánba. Befurakodtak, hogy bomlasszák az Egyház vezetését, tanítását és strukturáját (Júd 1:4). Ez ma már nem kérdés, de akkor még nem volt teljesen világos, és nem is jelentette pontosan ezt. Akkor ezt még szó szerint is kellett érteni...

(Júd 1:4) Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.

Miért is füstölnek tömjénnel az oltár, az ambó és a szent kereszt körül a liturgiában? Hát azért, mert az a hívek, az Egyház imáját jelképezi és, hogy elűzzék a Sátán füstjét az áldott tömjén füstjével. A Sátán füstje pedig nem más, mint az Antikrisztus gonosz lelke és a levegőégben kószáló démonok serege (Ef 2:1-2). Szent János apostol figyelmeztet levelében, hogy vigyázzunk, mert az Antikrisztus lelke már kijött a világba, és itt van közöttünk (1Ján 4:3)...

(Ef 2:1-2) És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben jártatok egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik.

(1Ján 4:3, Károli) És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.

Tehát a Sátán az antikrisztusi gonosz lélek füstje által lopózik be, és már beszivárgott észrevétlenül az Egyházba. Ez az a füst, amely oly gyakran befolyásolja az embereket, különösen az Egyház előljáróit és pásztorait...

De mi valójában az Antikrisztus gonosz lelkének szándéka és célja? Hát az, hogy az Úr Jézus Krisztus ellen dolgozzon, és tagadja, hogy Ő testben jött el a világba (1Ján 4:2-3)... 

(1Ján 4:2-3) Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban is van.

Azért tagadja, hogy az Ige testté lett (Jn 1:14), hogy az Úr Jézus Krisztus testben jött el, mert a Megtestesülés a Megváltás művének alapja, amely által a Sátán legyőzetett a kereszten. Asszonytól született az Isten Fia, tesben jött el a világba (Gal 4:4-5), és testben győzte le a Sátánt a keresztfán. Ezért a Sátán minden ellen tusakodik, ami Krisztus testben való megjelenésével kapcsolatos...

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

(Gal 4:4-5) De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.

Ezek után érthető, hogy a Sátán mindig támadja:

a). A legméltóságosabb Oltáriszentséget, mert az Krisztus valóságos teste (Mt 26:26-27)...

(Mt 26:26-28) Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta tanítványainak e szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.

b). A Szűzanya Mária, Isten Anyja tiszteletét, mert ő szülte meg testben Isten egyszülött Fiát (Gal 4:4-5), Aki megszabadítja Isten népét a Sátán és a bűn rabságából (Jel 12:4-6)...

(Jel 12:4-5) Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához.

c). A tabernákulumot, mert az őrzi folyamatosan az Oltáriszentséget, Krisztus szent testét, és az teszi a templomot igazán templommá.

d). A Katolikus Egyházat, mert benne egésszen megvan Krisztus Egyháza (Dominus Iesus, 2000, IV. 17), vagyis Krisztus misztikus teste (1Kor 12:12), és benne jelenik meg folytonosan a tiszta áldozat bemutatása...

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

A Sátán füstje mára már sokakat megérintett, de nem mindenkit egyformán. Ezért van az, hogy ha manapság egy püspök tesz bizonyos dolgokat, vagy nyilatkozik valamit, utána minden két laikus vitatkozik rajta. Az egyértelmű és kikezdhetetlen dolgokon az emberek nem szoktak vitatkozni. Tehát így nyilvánúl meg a Sátán füstjének hatása.

Amit viszont sokan nem értenek az az, hogy a Sátán nem egyszerre, és nem egy-két emberen keresztül viszi végbe tervét, hanem felaprózza azt kis lépésekre, és minden kis lépést úgy állít be, mintha az a mi érdekünkben lenne, és nekünk lenne jó. Ugyanakkor, az ő terve, generációkon átívelő. Ezért, e kis lépések kivitelezői azt gondolják, hogy jót tesznek az Egyháznak, holott Krisztus ellen dolgoznak. Ugyanakkor, a személyes felelősségük is felhígul a botrányok okozásában, mert minden kis lépés látszólag jónak tűnik...

Csak néhányat említsünk meg e kis lépések közül:

1. Az egységes egyházi nyelv, a latin nyelv elvetése, és a nemzeti nyelvek bevezetése az Egyházban: Azzal érveltek, hogy jó dolog ha Isten népe érti a szentmise szövegét, és bele tud kapcsolódni az imába, de valójában felszámolták az egy nyelvben való egységet, és bevezették a babilóni nyelvzavart az Egyház életébe.

2. A szemben való misézés: Azzal érveltek, hogy ha a nép felé fordulnak, akkor inkább belekapcsolódik Isten népe a szentmisébe, de valójában elfordultak az Istennek bemutatott engesztelő áldozat irányától, és így a népet helyezték főszerepbe, mintegy színpaddá téve az oltárt.

3. A főoltárok elhagyása és a tabernákulum elmozdítása: A szemben való misézés új oltárasztalai fölöslegessé tették a főoltárokat, amelyeken a tabernákulomok is vannak. Így aztán egy-két generáció után, a templomfelújítások során, gyakran eltávolítják a főoltárokat, és a tabernákulumot valahová oldalra, vagy a falba rejtik.

4. A papi székek középre való helyezése: Amint a régi oltár és a tabernákulum elmozdíttatik a főhelyről, rögtön a papi székek kerülnek helyükre, oldalról, ahol mindig is voltak. Ezt azzal magyarázzák, hogy az Isten népe képét jelenítik meg: az oltár Krisztus, és körülötte vannak a papok meg a hívek. De valójában az van, hogy az Úr Jézus Krisztust, Aki az Egyház Feje és alapítója, félreteszik valahová oldalra.

5. A Mária szobrok és a szentképek eltávolítása: Arra hívatkoznak, hogy ma már nem igen lehet restaurálni és megőrizni a régi szobrokat és festményeket, mert az nagyon költséges, de valójában arról van szó, hogy zavaró egyeseknek a Szűzanya Mária és a szentek ábrázolása, mert ők a testben megjelent Isten Fiát dicsőítik.

6. Az új, minimalista templomok építése: Ma már nyugaton olyan templomokat építenek, amelyben csak egy oltárasztal van és körülötte a székek. A falak teljesen csupaszok, se tabernákulum, se Mária szobor, se szentképek, se keresztút. Semilyen ábrázolás nem látható. Ezt azzal magyarázzák, hogy Isten népe a fontos, amely Krisztus köré gyülik, Akit az oltárasztal jelenít meg. Tehát a hangsúly már nem az engesztelő áldozat bemutatásán van, hanem az agapén, meg az egymásra való figyelésen. Tehát ma már nem Krisztusra és az Ő világosságára figyelünk, nem az Ő keresztáldozatára tekintünk, nem Őbelőle merítünk erőt, hanem a hívek közötti kapcsolatból és az emberi szeretetből.

7. A kézbe való áldoztatás: Itt is a mi érdekünket hozzák fel, hogy lám, így higiénikusabb, az apostolok idejében is így volt, stb. Csakhogy megfeledkeznek arról, hogy amikor egy papot felszentelnek, akkor annak kezeit is felszentelik, hogy méltó módon tartsa kezében az Úr Jézus Krisztus szent testét. Nekünk, hívőknek, nincs felszentelve a kezünk, hogy méltó módon fogjuk az Úr szent testét. Nekünk, gyarló embereknek, csak alázatos hittel szabadna magunkhoz vennünk Krisztus testét, ha lehetséges hát térden állva és nyelvre.

8. A más vallások tisztelete: Ezt úgy mutatják be, mint az egyetemes testvériség, a béke és az egyetértés eszközét. Odáig mentek, hogy kijelentették: minden vallás jó, Istentől való és Istenhez vezet. De valójában, az egyetemes testvériség és a béke ürügyén megtagadják a testben született Isten Fiát, az Úr Jézus Krisztust, Aki egyedül Megváltó és egyetlen Üdvözítő. Ő az út, az igazság és az élet, Aki által eljutunk a mennyei Atyához; Ő feltámadt a halálból; Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között. A testben eljött Isten Fiát nem lehet egy sorba állítani az eredeti bűnben és személyes bűneikben meghalt vallásalapítókkal, akik ördögöknek mutattak be áldozatokat...

9. A szinodalitás folyamata és az egyházi hierarchia lebontása: Ma a szinodalitást azzal adják el a népeknek, hogy lám, mi mindnyájan együtt járunk, hogy meghallgatjuk egymást, hogy együtt hallgatunk a Szentlélek szavára, hogy korrigálni kell a káros klerikalizmust, hogy javítanunk kell a nők szerepén az Egyházban, stb. De valójában, azzal, hogy világiakat, sőt nőket neveznek ki püspökök fölé vezető pozíciókba, hogy nőket engednek az oltárhoz, hogy más vallásúakat is bevonnak az egyházi testületekbe, azt eredményezi, hogy Krisztus misztikus testét összezavarják, mint egy kimérát. A láb fogja megmondani a fejnek, hogy merre menjen, és a kisujj fogja mozgatni a kart. A borjú szarva a farra kerül, és amikor az felnő és kifejlődik, szörnyeteggé fog változni...

Még sok más kis lépést lehetne megemlíteni, és még sok ilyen lesz ezután is, amíg az Antikrisztus, a kárhozat fia, be nem ül Isten templomába, hogy istenként mutogassa magát (2Tessz 2:3-4), és oda nem teszi a pusztító utálatosságot, ahol nem kellene lennie (Mt 24:15, Mk 13:14)...

(Mt 24:15) Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! (Dán 9:27; 11:31; 12:11)

(Mk 13:14) Amikor látjátok, hogy a pusztító gyalázat ott áll, ahol nem kellene – aki olvassa, értse meg –, akkor azok, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe!

(2Tessz 2:3-4) Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.

Láthatjuk, hogy a Sátán füstje 60 év alatt, lépésről lépésre, rávette a papságot, hogy a kereszt függőleges szárát elhanyagolják, és csak a kereszt vízszintes szárát lássák. Elvetik az Istennel összekötő szárat, hogy mindenkit és mindenáron bevonjanak bűvkörükbe, a horizontális száron való vallásosság ábrándjába: Todos, todos, todos... A kereszt vertikális és Istenre mutató orientációjáról, átkerült a hangsúly egy humanista és horizontális orientációra. Ami pedig csak horizontális, az földhöz ragadt is, tehát nem képes felemelkedni a mennybe (Jn 3:13)...

(Jn 3:13) Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia.

Vannak, akik ezeket a szempontokat tradicionalizmusnak nevezik, mert nem sokat értettek meg Krisztus és az apostolok egészséges tanításából. Aztán vannak, akik azt gondolják, hogy vissza kell térni a latinhoz, a hagyományos miséhez és a II. Vatikáni Zsinat előtti állapotokhoz, de ez nem fog megtörténni. Ha az Egyház elmozdult egy bizonyos irányba, akkor azt ember már nem tudja visszafordítani. Azt majd csak az Úr Jézus tudja helyreigazítani, amikor újra eljön az Ő dicsőségében...

Ezért hát keressünk lehetőleg olyan templomot, ahol a tabernákulum ott a helyén, van korpuszos kereszt Krisztus szent testével, szent sebeivel és az INRI felírattal, ahol van Szűzanya szobor, ahol tisztességes keresztúti stációk vannak és méltó módon mutatják be a szentmiseáldozatot. Amikor egy templomban táncolnak, tapsolnak, szórakoznak és vicces mutatványokat produkálnak, akkor távózzunk, mert ott már nem Krisztus engesztelő keresztáldozata a lényeg, hanem inkább az emberi megnyilvánulások...

Don Bosco Szent János prófétálta meg, hogy a végső küzdelemben az Oltáriszentség és a Szűzanya Mária fog megtartani minket. De vajon miért? Hát azért mert az első Krisztus szent teste, a második Krisztus szent testét adta nekünk világba...

Uram Jézus, köszönöm, hogy magadra vetted emberi természetünket, és testben jöttél el közénk. Drága jó Szűzanyánk, köszönöm, hogy elfogadtad Isten hívását, és testben szülted meg nekünk az Üdvözítőt. Ámen.






2026. szeptember 3., csütörtök

A vigyori keresztény

A vigyori keresztény egy eléggé új jelenség minálunk... Úgy kb. 20 éve jelent meg, és egy mottóval is felszerelték: A keresztény ember a remény embere...

Ez így igaz... A keresztény ember valóban a remény embere, és a remény nem csal meg (Róm 5:5), de kérdés, hogy ki mit ért a remény alatt, és hogyan éli azt meg...

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

A vigyori keresztény mindig vigyorogva jön szembe az emberrel, vigyorogva köszönti, vigyorogva beszélget vele, és amikor az ember elmondja neki élete gondjait, akkor egy pillanatnyi mosolyszünet után, újból vigyorogni kezd. Ő a remény és főleg az öröm embere, aki látszólag mindig örül, és mit sem törődik mások bajával...

Eddig úgy tudtam, hogy az ember arckifejezései arra valók, hogy kifejezzék érzéseit: a ember mosolyog ha valamiben gyönyörködik, kacag ha valami vicces, komoly ha valmin töri a fejét, szomorú ha bánata van, kimered a szeme, amikor szörnyülködik (Jób 17:7-8), stb. Csak a bolond vigyorog állandóan, vagy a képmutató, aki el akarja fedni érzéseit...

(Jób 17:7-8) Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék. Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen...

Egy alkalommal összefutottam egy ismerős fiatal pappal az árúházban. Civilben volt. Egy kopott szürke pulovert és egy szürke farmernadrágot viselt. Széles vigyorral köszöntött, lekezelt velem, és kedvesen érdeklődött, hogy hogy vagyok. Jómagam, ha megkérdeznek, hogy hogy vagyok, nem veszem üres udvariasságnak, hanem röviden megemlítem, hogy mi az, ami jól megy az életemben és mi az, amiben nehézségeim vannak. Na, ez az, amire nem kiváncsi a vigyori keresztény... A problémáim hallatára még egy pillanatra sem múlt el a vigyor az arcáról, és az empátiának meg az együttérzésnek még az árnyékát sem mutatta. Úgy éreztem, mintha egy vigyorgásra programozott robottal beszélnék. Aztán később, ugyanez a fiatal pap, ugyancsak teljesen civilben, úgy gyóntatott meg engem, hogy gyónás közben jegyzetelt, coach-ingolt, nem adott feloldozást és penitenciát. Akkor nem értettem, de ma már nyilvánvaló számomra... Ő a reményt és az örömet megtestesítő vigyori pap, aki pszihologizálással gyógyítgatja a hívek lelkét. Na, az ilyeneknek nem füllik a foga a Keresztények sírjatok nagyböjti énekre. Ne mind sírjunk, hanem hallelujázzunk és örvendezzünk...

De a vigyori keresztény megfeledkezik néhány fontos dologról:

1. Megfeledkezik arról, hogy megváltottságunk nem jelenti azt, hogy nem lesznek nehézségek az életünkben, hanem fel kell vennünk keresztünket (Lk 14:27)...

(Lk 14:27) Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom.

2. Megfeledkezik arról, hogy nemcsak örvendeznünk kell, hanem empatikusan együtt is kell éreznünk, sírnunk a sírókkal (Róm12:15) és a szenvedőkkel. Szerinte örvendezzünk együtt, és mindenki sírjon odahaza...

(Róm 12:15) Örüljetek az örvendezőkkel, sírjatok a sírókkal!

3. Megfeledkezik arról, hogy ebben az életben sosem leszünk bíztonságban, amíg el nem érjük hitünk célját, vagyis az üdvösséget (1Pét 1:9), mert az ördög mindig körülöttünk ólálkodik, hogy megkísértsen (1Pét 5:8)...

(1Pét 1:9) ...mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

(1Pét 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.

4. Megfeledkezik arról, hogy üdvösségünk reménybeli (Róm 8:24) és, hogy mindnyájan meg kell jelenjünk az Úr Jézus ítélőszéke előtt (2Kor 5:10)...

(Róm 8:24) Üdvösségünk ugyanis reménybeli. Ha látjuk azt, amit remélünk, az nem reménység, hiszen ki remélné azt, amit lát?

(2Kor 5:10) Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk leplezetlenül Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki megkapja, amit érdemel, aszerint, hogy jót vagy hitványat cselekedett testi életében.

5. Megfeledkezik arról, hogy életünk és munkánk tűzön keresztül fog átmenni, hogy bejuthassunk a mennyek országába (Mal 3:3, 1Kor 3:13-15)...

(Mal 3:3) Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és megtisztítja Lévi fiait. Megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.

(1Kor 3:13-15) Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.

6. Megfeledkezik arról, hogy sokan csak ideigtartó büntetések után jutnak be a mennyek országába (Mt 5:26), és azt hiszi, hogy ő már be is jutott a mennybe...

(Mt 5:26) Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted.

7. Megfeledkezik az idők jeleiről és a végső idők gyötrelmeiről (Mt 24:7-9)...

(Mt 24:7-9) Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért.

8. Megfeledkezik a Nagy Elpártolásról és az aposztázia fájdalmas valóságáról (2Tessz 2:3)...

(2Tessz 2:3) Senki semmiféle módon félre ne vezessen titeket! Mert az Úr napját megelőzi a Nagy Elpártolás, amikor megjelenik a Törvény ellensége, a kárhozat fia.

9. Megfeledkezik a végső idők nagy nyomorúságainak és ükdöztetéseinek nyilvánvaló közelgéséről (Mt 24:9-10, Jel 13:7)...

(Mt 24:9-10) Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást.

(Jel 13:7) Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre.

10. Megfeledkezik a saját életének végső keresztjéről, amikor majd őt is körül fogják venni a halál félelmei...

(2Pét 1:14) ...mert biztos vagyok abban, hogy közel van sátram lebontása, mint ahogy ezt a mi Urunk Jézus Krisztus is értésemre adta.

Persze, amikor szóba kerülnek ezek a dolgok, akkor ő is elismeri, hogy elméletileg ezek léteznek, de hamar átesik rajtuk egy rövid legyintéssel, hogy aztán újból felvegye a felületes, vigyori keresztény pózát...

Manapság sok vigyori pap és laikus lépik fel, hogy modern, tréfás animációkkal evangelizálják a fiatalokat, de ne feledjük: az Úr Jézus sosem poénkodott, és Pió atya, ha néha mosolygott is, de oktalanul sosem vigyorgott...

Keresztény életünk küzdelme egy nagyon komoly dolog, és azt nem lehet csak úgy vigyorogva átevickélni. Ezért hát ne kövessük ezeket a vigyorgó álmodozókat, hanem legyünk józanok, mert mi a józanság lelkét kaptuk (1Tessz 5:6)...

(1Tessz 5:6) Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!

Ne feledjük, hogy keresztény remény és az igazi lelki öröm nem vigyorgásban és hallelujázásban áll, hanem a lélek felfoghatatlan repesésében, amelyet az Úr Jézus benső öröme ad nekünk a Szentlélek által, még akkor is, ha éppen nem látszunk annyira vidámaknak (Jn 15:11, Fil 4:4)...

(Jn 15:11) Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.

(Fil 4:4) Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.

Uram Jézus! Te nem vicceltél és nem vigyorogtál, hanem szent komolysággal és méltósággal vitted végbe megváltó művedet. Add nekünk, hogy igazi követőid legyünk egész életünkben. Ámen.




2026. augusztus 25., kedd

Egyszer s mindenkorra

Ma már az eretnekség egy új szintre lépett... Azt állítják, hogy hitet "nem egyszer s mindenkorra kapjuk", hanem mindig újra és újra fel kell fedeznünk Krisztus arcát és evangéliumát, hogy odaalakítsuk életünket és, hogy a hit ne váljon szokássá.

Hmm... Hát, elsősorban is, ez szó szerint ellentmond a szentírásnak, amelyben Júdás apostol kijelenti levelében, hogy a hit "egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek". Vagyis a hit bizonyosan és véglegesen átadatott nekünk...

(Júd 1:3) Szeretteim, minden igyekezettel azon vagyok, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek. Szükségesnek véltem, hogy írásban kérjelek titeket, küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek.

A hit jelenkori kibontása nem jelenti azt, hogy azt nem egyszer s mindenkorra kaptuk, hanem azt, hogy mi, a jelenkori életünket, odaszabjuk a szentek egyszer s mindenkorra kinyilatkoztatott hitéhez. De ezek ma úgy beszélnek, mintha az apostolok idejével nem zárult volna le a kinyilatkoztás, hanem mindig újabb és újabb dolgok nyilatkoztatnának ki nekünk...

Amikor azt mondják, hogy a hitet nem egyszer s mindenkorra kapjuk, akkor valójában azt állítják, hogy a kinyilatkoztatás ma is folytatódik. De ha a kinyilatkoztatás ma is folytatódik, akkor az már egy új, vagyis egy más evangélium. Szent Pál viszont kijelenti, hogy átkozott mindaz, aki más evangéliumot hirdet (Gal 1:8)...

(Gal 1:8) De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen!

Tehát, ligikusan következzetve, úgy tűnik, hogy ha valaki azt állítja, hogy a hit és az evangélium nem egyszer s mindenkorra lett átadva nekünk, akkor az átkot von magára, és önmagától beálló kiközösítés alá kerül...

De vajon miért csinálják ezt? Hát valószínűleg azért, hogy veszítsük el a krisztusi józaságunkat (1Tessz 5:6-8), és mint ama álmodozók (Júd 1:8) higgyük el, hogy a hit és az erkölcs mindig evoluál és mindig új formát, új értelmezést nyer. És mindezt azért teszik, hogy a népeket egy más útra tereljék, az ő bűnös, testi kivánságaik szerint, az új egyház útjára...

(1Tessz 5:6-7) Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok! Az alvók éjjel alszanak, a részegek éjjel részegednek le.

(Júd 1:8) Ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertőzik a testet, az Úr hatalmát megvetik, a Fényességeket pedig káromolják.

És valóban létezik ez a kísértés, hogy egy új, egy téves hitéletet hozzanak be az Egyházba, amint azt a Katolikus Egyház Katekizmusa is előrevetíti (KEK 675). De amint a népmondás is tanítja: Járt utat járatlanért el ne hagyd!, mert hát egy az út, az igazság és az élet (Jn 14:6), a Jézus Krisztus, Isten Fia, a mi Üdvözítőnk...

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam."

(1Tessz 5:6-8) Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Az alvók éjjel alszanak, a mulatozók éjjel részegeskednek. Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok s öltsük fel a hitnek és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét.

KEK 675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a „gonoszság misztériumát” egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett.

De meglátszik, hogy ezeknek ördög az atyjuk (Jn 8:44), hiszen nyiltan és szó szerint ellene mondanak az szentírásnak és a kinyilatkoztatásnak. Ma már azt a fáradtságot sem veszik, hogy rafinált módon csürjék csavarják el az igazságot, hanem nyiltan ellene mondanak: az szentírás azt írja, hogy "egyszer s mindenkorra", ők pedig azt mondják, hogy "nem egyszer s mindenkorra"...

(Jn 8:44) Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

És bíztosra vehetjük, hogy ezt a nyilvánvaló ellentmondást is meg fogják magyarázni és, hogy sokan el is fogják hinni (2Pét 2:2), hiszen az emberek tévelyegnek, mert nem ismerik az írásokat (Mt 22:29)...

(Mt 22:29) Jézus így válaszolt nekik: „Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát."

(2Pét 2:2) Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját.

Viszont ezek az eretnek bizonyára kárhozatra fognak jutni, hacsak meg nem térnek, amint Júdás apostol is oly keményen megírta levelében (Júd 1:12-16)...

(Júd 1:12-16) Szégyenfoltok ezek a lakomáitokon, tartózkodás nélkül lakmároznak, és önmagukat hizlalják; esőtlen felhők, amelyeket a szelek ide-oda kergetnek, őszi, terméketlen, kétszer kiveszett, gyökerestül kitépett fák, vad tengeri hullámok, amelyek saját gyalázatukat tajtékozzák, bolygó csillagok, amelyekre a sötétség vihara vár örökké. Ezekről jövendölt Hénok, Ádám után a hetedik, amikor így szólt: „Íme, jön az Úr ezernyi szentjével, minden fölött ítéletet tart, és megfenyíti az összes istentelent minden gonoszságért, amelyet gonoszul véghez vittek; és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök ellene szóltak.” Izgága elégedetlenkedők ezek, akik saját kívánságaik útján járnak; a szájuk kevélységet beszél, és haszonlesésből hízelegnek az embereknek.

A mi feladatunk, hogy józanok legyünk, és éberen megtartsuk az igaz hitet, úgy ahogyan az Úr Jézus és az apostolok ránk hagyták, és küzdjünk a hitért, amely egyszer s mindenkorra öröksége a szenteknek...

Uram Jézus! Te vagy a szegletkő és az örök szikla, és mi Terád építjük életünket. Boldogok, akik hallgatják és meg is cselekszik igéidet. Ámen.




2026. augusztus 11., kedd

Befurakodtak

(Júd 1:4) Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.

Mit jelent az, hogy "befurakodtak"? Kik és hová furakodtak be? Hát azt jelenti, hogy észrevétlenül beépültek, és nyilván ők az ellenség, a konkoly, vagyis az gonosz fiai (Mt 13:37-38), akik a krisztusi közösségbe furakodtak be...

(Mt 13:37-38) Ő azt felelte nekik: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az Ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai.

Amint az ellenség titokban veti el a konkolyt (Mt 13:38), úgy az ördög fiai is titokban furakodnak be az egyházi közösségekbe... 

(Mt 13:28) Azt felelte nekik: "Ellenséges ember cselekedte ezt."

Egy oknyomozó újságíró a következőképpen írta le egy híres egyházi személyiség profilját: Mindig kerüli a nyílt konfrontációt. Inkább beépül a szervezetbe, és belülről, szelíden, diplomatikus módszerekkel oldja meg a problémát. Megosztja a közösséget, szembefordítja és manipulálja a tagokat, mígcsak el nem éri célját. Addig nem nyugszik, míg nem jár sikerrel, ki nem csinálja ellenfeleit, vagy szét nem veri a közösséget...

Igen, ez a kígyó taktikája és módszere... Az is csendben kúszik be a házba, és ott lapul, hogy aztán megmarja a benne lakókat. Ha nem távolítják el, akkor kiírthatja a ház egész népét. Ezek a befurakodók olyanok, mint a kígyók. Csendben jönnek, észrevétlenül, sunyi módon működnek, és nagy károkat hagynak maguk után a közösségben...

De hogyan tudják mindezt véghezvinni? Hát nyilván az ördög atyjuk által (Jn 8:44). Ő adja nekik erre a képességeket. Ugyanis, mi emberek, csak lassan és nehézkesen tudjuk megérteni a dolgokat, de a bukott angyalok azonnal értenek, átlátnak és tudnak minden részletet. Ezért aztán az ördög fiai mindig, mindent hosszasan, semmitmondóan és homályosan tárnak elénk. Azért teszik így, hogy sokáig tartson a folyamat, és mi ne lássuk át a dolgokat, mert az idő sokmindent eltakar, és mi hamar felejtünk. Bevonnak minket is a dolgokba, hogy elhiggyük, mi akartuk a változást, hogy észrevétlenül megvalósítsák amit akarnak, és utólag ne tiltakozhassunk...

(Jn 8:44) Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

És mi a céljuk ezeknek a befurakodóknak? Hát az, hogy elérjék a szervezet legfelsőbb pozícióit, és onnan, bitorolva a hatalmat, kihasználva az engedelmességet, veszedelmes eretnekségeket csempésszenek be a hitéletbe (2Pét 2:1). Céljuk az, hogy egy kiforgatott, egy hamis szeretet, hamis irgalmasság és hamis engedelmesség nevében, ezeket az eretnekségeket ránk erőltessék. Így aztán a veszedelmes eretnekségek mindig felülről jönnek lefelé, a kegyelem áradásához hasonlóan, és ők ezeket a dolgokat a Szentlélek vezetésének állítják be. De, akiket valóban a Szentlélek vezérel (Róm 8:14), azokat nem tudják megtéveszteni...

(Róm 8:14) Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.

(2Pét 2:1) De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

De melyek ezek a veszedelmes eretnekségek? Hát azok, amelyekről manapság nap mint nap hallunk, és amelyek miatt folyton vitatkoznak a hívek: az azonos neműek együttélésének teljes körű elfogadása és megáldása; az elváltak és újraházasodottak szentségekhez való járulása; a nők vezető szerepe az Egyház fő strukturáiban és a nők pappá szentelésének kérdése; a Föld anya neo-panteista imádata és az ökológiai megtérés; a vallási szinkretizmus és, hogy minden vallás Istenhez vezet; a krisztusi testvériség helyetesítése az emberi testvériséggel; a migráció, a társadalmak vegyítése és a világbéke hangoztatása, stb.

És miért olyan veszedelmesek ezek az eretnekségek? Azért, mert Isten parancsolatait megvetve, az emberek tetszését keresik, és így elterelik a híveket az üdvösség útjáról. Ezek egy emberi, humanista, pusztán horizontális orientációjú egyházat akarnak, és el akarják szakítani a vertikális orientáció szálát, amely Istenhez és a szentek közösségéhez kapcsol bennünket. A földi Egyház hajórészét el akarják szakítani az égi Egyház hajójától, hogy az darabokra szakadva lezuhanjon a földre, és sokakat maga alá temessen (Lk 27:26-27). Mert csakis az Úr Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, és csakis Őáltala juthatunk el a mennyei Atyához (Jn 14:6). Egyedül Ő az Üdvözítő, és csakis Ő az egyetlen közvetítő Isten és ember között (1Tim 2:5). Ő az Úr, és rajta kívül nincs más (Iz 47:8)...

(Lk 17:26-27) És amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit.

(Jn 14:6) „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

(1Tim 2:5) Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő Isten és az emberek között: az ember Krisztus Jézus...

(Iz 47:8) Én vagyok, és rajtam kívül nincs más...

S akkor mi mihez kezdjünk? Szent Pál apostol azt írta, hogy az eretneket egy-két intés után kerüljük (Tit 3:10-11). Hát bizony már elég sok intelmet láthattunk... Nem egyet-kettőt, hanem akár százat is... Senki sem mondhatja, hogy nem tudja mi történik az Egyházban...

(Tit 3:10-11) Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és saját maga ítéli el önmagát.

Olvashatjuk a búza és a konkoly példabeszédében, hogy a konkolyt nem kell kiírtani. Hagyni kell, hogy nőjön a konkoly a búzával együtt az aratásig (Mt 13:30). Amikor eljön az aratás ideje, akkor majd mindkettő a maga helyére kerül...

(Mt 13:30) Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.

A parúziáról szóló beszéd után, a tanítványok megkérdezték az Úr Jézust, hogy hol fog ez megtörténni. Ő akkor azt válaszolta: "ahol a test, oda gyűlnek a sasok is" (Lk 17:37). A test a legméltóságosabb Oltáriszentség, és a sasok az élő hitű krisztuskövetők (Iz 40:31)...

(Iz 40:30-31) Elfáradhatnak a fiatalok, és ellankadhatnak,s az ifjak is megbotolva eleshetnek; de akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.

(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: „Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: „Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.”

A mi dolgunk az, hogy élő hittel a legszentebb Eucharisztia köré gyűljünk. Amint a pusztában elesett vad teteme az életet jelenti a fölötte köröző sasoknak, úgy a mi lelkünknek is az életet jelenti az Oltáriszentséghez való járulás. Ezért használjuk ki a napi szentmiséket, a szentségimádásokat, és végezzünk gyakori szentséglátogatást meg lelki áldozást. Mellőzzük a konkolyt és annak irtását, nehogy a búzát is kitépjük vele együtt. Mi amúgy sem írthatjuk ki a konkolyt, és nem győzhetünk a gonosz munkája felett a magunk eréből, mert az Úr Jézus nélkül semmit sem tehetünk (Jn 15:5)...

(Jn 15:5) Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek.

De a gonosz is tudja, hogy mi hová menekülünk. Ezért hát az a célja, hogy megszüntesse a mindennapi szentmisét, és hogyha lehet, még a vasárnapi szentmisét is (Dán 9:27, Mt 24:15, Lk 17:22)...

(Dán 9:27) Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldozat és az ételáldozat,a templomban vészt hozó undokság lesz, és véges-végig megmarad a pusztulás.

(Mt 24:15) Amikor tehát látjátok, hogy a pusztító gyalázat, amelyről Dániel próféta beszélt, ott áll a szent helyen – aki olvassa, értse meg!...

(Lk 17:22) A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni.

És ha mindez bekövetkezik, akkor már nem marad más választásunk, mint a Remete Szent Pál opciója... Ő az üldöztetés idején a sivatagba menekült, és csak az óázis vízével, meg a pálmafa gyümölcsével tartotta fenn magát. Mindvégig küzdött a sivatagban kóválygó gonosz lelkekkel, és halála után oroszlánok temették el...

Uram Jézus, megrendelünk az idők jelei láttán, de bízunk Benned, mert tudjuk, hogy ég és föld elmúlnak, de a Te igéid el nem múlnak. Ámen.



 




2026. július 28., kedd

Az utolsó idők emberei

A mai demokratikus világban, és az úgynevezett emberi jogok és alapvető szabadságok védelmének korában elképzelhetetlen lenne, hogy egy főpásztori levélben, vagy egy prédikációban, olyan dolgok hangozzanak el, mint amilyeneket Szent Pál apostol írt az ő leveleiben. Csak néhány példa a keményebb soraiból...

(Róm 1:28-31) Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe. Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal. Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek, értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek.

(2Tim 3:1-5) Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják.

(Tit 1:12) Közülük az egyik, az ő tulajdon prófétájuk azt mondta: „A krétaiak örök hazugok, gonosz bestiák, lusta haspókok.”

Ha tetszik, ha nem, ezek az igék mind kanonizált szentírási könyvek (levelek) sorai, és hogyha hiszünk a szentírási könyvek sugallmazottságában, akkor azt is elhisszük, hogy Szent Pál igazat írt az akkori emberekről, de főleg a mostaniakról.

A Mt 24:12-13, 1Tim 4:1, 2Tim 3:1, 2Pét 3:3, Júd 1:18 igerészek is mind arról szólnak, hogy az utolsó napokban igencsak megszaporodik a gonoszság, és emiatt sokakban kihül majd a szeretet. De, aki mindvégig kitart, az üdvözül...

(Mt 24:12-13) A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

(1Tim 4:1) A Lélek azonban kifejezetten mondja, hogy az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak...

(2Pét 3:3) Először is tudnotok kell, hogy az utolsó napokban csalárdságban járó gúnyolódók fognak jönni, akik saját kívánságaik útján járnak...

(Júd 1:18) Megmondták nektek, hogy „az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik saját kívánságaik útján járnak, istentelenségben.”

Tehát három dolog világlik ki ezekből az igékből:

1. Az utolsó napokban megsokasodik a gonoszság az emberek között;

2. A sok gonoszság miatt ekkor sokakban kihül a szeretet;

3. Az üdvösség eléréséhez, minden gonoszság ellenére, ki kell tartani a hitben, a reményben és a szeretetben (1Kor 13:13)...

(1Kor 13:13) Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

1. Az utolsó idők embereinek gonoszsága

A Szent Pál apostol által felsorolt emberi gonoszságok a következők:

- hitvány (-ság): erkölcsi tekintetben értéktelen, minden rosszra kapható, megvetésre méltó <személy, embercsoport>; gyalázatos, aljas.

- kapzsi (-ság): olyan <személy>, aki minél több vagyont igyekszik gyűjteni magának, gyakran meg nem engedett módon is szerezni; mohón harácsoló.

- ravasz (-ság): másokat megtéveszteni akaró, fondorlatosan, alattomosan, furfangosan cselekvő <személy, állat>.

- irigy (-ség): olyan <személy>, aki más szerencséjén, sikerén, jólétén bosszankodik, s azt inkább magának kívánja.

- gyilkos (-ság): olyan <személy, ritkán állat>, aki vagy amely gyilkolt, gyilkosságot követett el.

- vetélkedés: a "vetélkedik" igével kifejezett versegő cselekvés, tevékenység, magatartás; az a tény, hogy valaki másokkal vetélkedik; versenyez, verseng.

- ármánykodás: valaki cselszövő, mások kárára törekvő tervek forralása.

- rosszindulatú (-ság): olyan <személy>, akiben rosszindulat van, aki rosszindulatot tanúsít valaki, vagy valami iránt.

- megszól (-ás): a "megszól" igével kifejezett cselekvés, megnyilatkozás, illetve az a cselekvés, hogy valakit, valamit megszólnak, valamit rosszindulatúan helytelenítenek, kifogásolnak valakivel vagy valamivel kapcsolatosan.

- rágalmaz (-ás): a rágalom rosszindulatú beszéd, amit valakinek a háta mögött mondanak abból a célból, hogy az illetőnek ártsanak, vagy rossz hírét keltsék; a rágalom tartalma lehet valótlanság (Péld 10:18), de lehet valóságtartalma is; ez esetben egyoldalú beállításról, vagy a megrágalmazott érdekeit sértő titok feltárásáról van szó (Péld 11:13, 20:19). A rágalom kritériuma tehát nem annak igazságtartalmában van, hanem abban, hogy arra a megrágalmazott személy nem tud felelni, illetve nem tud ellene védekezni.

- istengyűlölő (-és): az istengyűlölő olyan személy, aki hisz Isten létezésében, de haragot, ellenszenvet vagy lázadást érez vele szemben, szemben az ateistával, aki nem hisz Istenben.

- gyalázkodó (-ás): a "gyalázkodik" ige egy kifejezett cselekvés, megnyilatkozás; valakinek, valaminek hosszas vagy ismételt gyalázása, becsmérlése, gyalázó rágalmazása.

- fennhéjázó (-ás): olyan <személy>, aki helyzetéből – rendszer hatalmából – következő elbizakodottságában másokat lenéz, másokkal dölyfösen viselkedik; gőgös, pökhendi.

- kérkedő (-és): rendszeresen, feltűnő módon dicsekszik, és szavait olykor magatartásával is hangsúlyozza.

- agyafúrt (-ság): ravasz, furfangos, találékony eszű, csavaros gondolkodású <személy>.

- engedetlen (-ség): olyan <személy, főleg gyermek>, aki nem szokott engedelmeskedni; szófogadatlan. Engedetlen kölyök; vagy olyan <személy, csoport>, aki, amely feljebbvalója, elöljárója parancsait nem teljesíti, a hatóság rendelkezéseinek nem tesz eleget.

- értetlen (-ség): olyan <személy>, aki valamely beszédet, helyzetet nem ért meg, illetve, aki bizonyos vonatkozásban nehéz felfogásúnak mutatkozik.

- hitszegő (-és): fogadalmát, adott szavát, esküjét megszegő <személy>.

- lelketlen (-ség): jóindulat, megértés, emberi érzés nélkül való <személy>; szívtelen, gonosz, kegyetlen.

- könyörtelen (-ség): semmire sem tekintő, kímélet, könyörület, irgalom, részvét, szánalom nélkül való <személy>.

- önző (-ség): olyan <személy>, aki csak a maga javát, hasznát, érdekét tekinti, azt hajhássza, s másokra nincs tekintettel; egoista.

- elbizakodott (-ság): olyan <személy>, aki magáról túlságosan sokat tart, magában vagy körülményeiben a kelleténél jobban bízik.

- kevély (-ség): olyan <személy>, aki magát túlzottan nagyra tartja, másokat pedig lenéz; dölyfös, gőgös, felfuvalkodott, pöffeszkedő.

- hálátlan (-ság): valamely jótéteményért hálát nem érző, nem tanúsító <személy, csoport>.

- istentelen (ség): <vallásos emberek szóhasználatában>: Istenben nem hivő, hit nélküli <személy>.

- szeretetlen (-ség): olyan <személy>, akiben nincs szeretet mások iránt; rideg, kemény szívű, szívtelen.

- összeférhetetlen: olyan <személy>, aki nem tud másokkal békességben élni.

- mértéktelen (-ség): olyan <személy>, aki valamiben nem ismer határt, mértéket, korlátozást; szertelen, mohó, mérséklet nélküli.

- kegyetlen (-ség): olyan <személy, csoport>, aki, amely könyörület, irgalom nélkül, kínt, szenvedést, gyötrelmet okozva viselkedik valakivel, valamivel szemben.

- áruló (-ás): olyan <személy>, aki valakit vagy valamely ügyet elárult, vagy éppen elárul.

- vakmerő (-ség): olyan <személy vagy állat>, aki vagy amely veszélyes helyzetekben, a következményekkel nem törődve, meggondolatlanul bátor; igen merész.

- felfuvalkodott (-ság): kevélységtől pöffeszkedő, öntelten gőgös, fennhájázó <személy>.

- hazug (-ság): olyan <személy>, aki jelleménél fogva gyakran hazudik.

- gonosz (-ság): olyan <személy>, aki erkölcsi romlottsága következtében valakinek, valaminek bajt, bántalmat, kárt okoz vagy akar okozni; romlott, nagyon rossz.

- bestia (-litás): kegyetlen, irgalmatlan, állatiasan durva ember; vadállat.

- lusta (-ság): olyan <személy, állat>, aki, amely valamely munka végzésére nem hajlandó, vagy kelletlenül, kényszeredetten végzi.

- haspók: nagy hasú, pocakos, gyakran vékony lábú személy, főleg férfi; tréfásan: nagy étkű, feneketlen gyomrú, nagybelű személy.

Figyeljük meg, hogy Szent Pál apostol csak ebben három igerészben 37 olyan jellemzőt írt le, amiért ma az ember pórul járna ha nyilvánosan kejelentené, kiváltképp ha közszereplő, vagy egyházi vezető. De hol vagyunk ma már Szent Pál apostol lelkületétől?...

A mai társadalom, de még az egyházak is, mára pszihologizálódtak, és a pszihológiából egyfajta vallást csináltak, egy valláspótló eszközt. És ebben az új psziho-vallásban, mára minden rossz emberi tulajdonságra azt mondják, hogy nárcizmus. Nárcisztikus a gonosz férj, narcisztikus a rossz feleség, nárcisztikus a Z és az Alfa generáció. Mindenki nárcisztikus... A pszihologizálók azt állítják, hogy még soha a történelemben nem volt egy ilyen nárcisztikus társadalom, mint a manapság. De Szent Pál apostol nem pszihologizált, hanem nevén nevezte a rossz emberi tulajdonságokat, nem terápiázott, nem lelkizett, hanem keményen megítélte azokat (1Kor 5:9-13), megintette és megfedte az embereket, és megtérést követelt mindenkitől (1Kor 4:18-21)...

(1Kor 4:18-21) Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnénk hozzátok. Pedig ha az Úr akarja, hamarosan eljövök, és meg fogom ismerni a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét. Mert Isten országa nem a beszéd, hanem az erő révén nyilvánul meg. Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

(1Kor 5:9-13) Levelemben már megírtam nektek: Ne barátkozzatok romlott emberekkel. Nem általában e világ kicsapongóira, fösvényeire, rablóira vagy bálványimádóira gondolok, mert akkor ki kellene szöknötök a világból. Most azonban ezt írom nektek: Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt. Nem tartozik rám, hogy kívülállókon bíráskodjam. Nemde ti is azok fölött ítélkeztek, akik a közösséghez tartoznak? A kívülállók fölött majd Isten ítélkezik. Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!

2. Sokakban kihül a szeretet

Sok közösségi tag panaszkodik a testvéri beszélgetések során, vagy a lelki gondozások alkalmával, hogy milyen gonoszságokat kell elszenvedjenek még a családtagoktól is: Az egyik ilyen testvér már évtizedek óta szenved a saját apja miatt, aki őt minden nap megbántja. A másik a férjére panaszkodik, aki évtízedek óta folyton megalázza, és már tizekétszer hívatták a törvényszékre, mert a férje válni akar tőle, de ő nem egyezik bele. A harmadikat az édes testvére lopja, csalja és gyalázza bárhányszor találkoznak. A negyedikkel a gyermeke viselkedik folyton sértő módon és tiszteletlenül. És ezeknek a sora végnélküli... 

Ezekben a személyekben, akik ilyen dolgokat élnek meg, egy a közös: mind nagyon szenvednek, szomorúak és elkeseredettek. Szegények már élni is alig akarnak, mint Rebeka, Izsák felesége, akinek megkeseredett a lelke a pogány, gonosz, hettita menyei miatt (Ter 26:34-35; 27:46)...

(Ter 26:34-35) Ézsau pedig negyvenesztendős korában feleségül vette Juditot, a hettita Beeri lányát, és Bászemátot, a hettita Élon lányát. Mindketten keserűséget okoztak Izsák és Rebekka lelkének.

(Ter 27:46) Rebekka azután azt mondta Izsáknak: „Meguntam az életemet Hét lányai miatt! Ha Jákob is Hét lányai közül vesz feleséget, nem kívánok tovább élni!”

És valóban, a mai emberek visszatérnek az őskori pogányság gonosz lelkületéhez. Sőt, még gonoszabbak is lesznek, mint a régiek, mert amikor az ördög üresen látja a megkeresztelt ember feldíszített lelkét, mely istentelenné vált, akkor hív magával hét más, nálánál is gonoszabb ördögöt, és szálást vesznek abban a lélekben (Mt 12:45). Az ilyen Istentől elszakadt újpogány és krisztustagadó ember még gonoszabbá válik, mint egy meg nem keresztelt pogány...

(Mt 12:45) Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.

Az ilyen helyzetekben, a bántott ember lelkében kialakul egy ösztönös reflex. Amint meglátja azt a személyt, aki folyton megkeseríti napjait, automatikusan felgerjed lelkében egy erős ellenszenv, utálat és keserűség. Az a kérdés, hogy mit kezd az ember az ilyen érzésekkel. Szent Pál apostol adott erre nekünk egy-két tanácsot (1Kor 13:4-7, Ef 4:1-2)...

(1Kor 13:4-7) A szeretet hosszan tűr, a szeretet jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, hanem együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

(Ef 4:1-2) Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel.

3. Fel kell szítani a szeretet lángját

Mit tegyünk ha ilyen helyzetbe kerülünk? Mit tegyünk ha már egy személy puszta jelenléte is ellenszenvet, utálatot és keserűséget okoz lelkünkben? Hát először is tanuljunk meg néhány igerészt, amelyek bátorítnak minket, és gyógyírként szolgálnak lelkünknek:

(Lev 19:18) Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr.

(MTörv 6:5) Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből.

(Mt 12:30-31) "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel! « Ez az első parancsolat. A második pedig: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”

(Mt 22:37-40) Ő azt felelte neki: „»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

(Jn 13:34) Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!

(Gal 5:14) Mert az egész törvény egyetlen mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

(1Ján 4:20) Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

Már sok lelkiségben és imádságos közösségben megfordultam. A végső konkluzióm az, hogy egy lelkiség kudarcának oka mindig a testvéri és a felebaráti szeretet kihülése. Vannak, akik a Szentlélek karizmáira koncentrálnak; vannak, akik a máriás imádságokra fektetnek hangsúlyt; vannak, akiknek a liturgia méltósága, vagy a dogmák a legszentebb dolgok, stb., de gyakran mindezek elsikkadnak, silányokká és üresekké válnak, mert hiányzik belőlük a felebaráti és a testvéri szeretet (1Kor 13:1-3)...

(1Kor 13:1-3) Szóljak bár az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet is, hogy elégjek: ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A bűnt soha nem lehet szeretni... Aki bűnben él, a bűnt dicséri és magasztalja, aki bűnös normák és életformák elfogadásáért kardoskodik, azzal nem érthetünk egyet. De a bűnös embert szeretnünk kell. Sőt, még az ellenségeinket is szeretnünk kell (Mt 5:44-45, Lk 6:27, Róm 13:20)...

(Mt 5:44-45) Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak egyaránt.

(Lk 6:27) Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket.

(Róm 12:20) Sőt „ha ellenséged éhezik, adj enni neki; ha szomjazik, adj inni neki; mert ha így teszel, égő parazsat raksz a fejére.”

Szítsuk fel mindig szívünkben a szent szeretetet. Lelkünk lámpásának kialvása ellen és a bennünk lévő szeretet megfogyatkozása ellen mindig jót tehet egy fohász...

Uram Jézus, segíts megtartanom a legfőbb parancsolatot: Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ez a törvény és a próféták. Hogyan szerethetném Istent, Akit nem láttam, ha nem szeretem azt, aki mellettem van? Isten iránti szeretetem a felebaráti szeretetben nyer bizonyságot, mert ez a törvény summája. Ámen.




Agyalainak parancsol felőled

(Zsolt 91:11-14) Mert angyalainak parancsol felőled , hogy minden utadon őrizzenek. Kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat. Ásp...