Az új egyház

A legutóbbi konzisztórium után Müller bíboros azt nyilatkozta, hogy a XVI. Benedek pápa egyháza már nem létezik. Zen bíboros azt írta, hogy a konzisztórium erőssen manipulálva volt. Schneider segédpüspök pedig azt nyilatkozta, hogy a mai egyházi vezetés átváltott teocentrizmusról antropocentrizmusra. Ezek a nyilatkozatok arra világítanak rá, hogy a mai egyházi vezetés, Krisztus Egyházát egy politikai párt szintjére akarja lefokozni, amelyet ideológiák vezérelnek, és amelyben szigorú pártkatona engedelmességet követelnek meg. Aki másképp gondolkodik és beszél, azt vagy marginalizálják, vagy levátják...

(Iz 30:9, Károli) Mert pártütő nép ez, apát megtagadó fiak, fiak, kik nem akarják hallani az Úr törvényét.

Visszatérve Schneider segédpüspök kijelentésére, mely szerint az egyházi vezetés átváltott teocentrizmusról antropocentrizmusra: ezt azt jelenti, hogy az új egyház átváltott az Isten-központú (vertikális) orientációról az emberközkontú (horizontális) orientációra. 

Egyszer a szentgyónásban azt a feladatot kaptam, hogy szemléljem hosszasan a feszületet, és akkor majd meg fogom érteni, hogy mit jelent. Eleget is tettem ennek a feladatnak, azaz elégtételnek, és lassan rájöttem, hogy a feszület vertikális szára az Istennel való kapcsolatot jelképezi és a horizontális szára az emberekkel való kapcsolatot. Erre az jutott eszembe, hogy volt nálunk egy idős papbácsi, aki mindig megfedte azokat, akik helytelenül vettek keresztet. Azt mondta, hogy a kereszt nem egyenlő szárú, nem is fordított, hanem annak vertikális szára a homlokunktól a derekunkig tart, és a horizontális szára a bal vállunktól a jobb vállunkig. Tehát a kereszt vertikális szára hosszabb, és a horizontális szára rövidebb. A horizontális szár pedig a vertikális szár felső harmadánál kell elhelyezkedjen.

De miért is fontos ez? Azért, mert ez az Isten és az emberszeretet jelképe, és az emberkapcsolataink minősége az istenkapcsolatunkból forrásozik. A szeretet nagy parancsolatában nem lehet felcserélni a szerepeket. Nem mondhatjuk azt, hogy: "szeresd saját magad, mint istent, és szeresd Istent, mint felebarátodat"...

(Mt 22:37-40) Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”

A kereszt vertikális szára az égbe nyúlik, és Krisztus érdemei által, Aki egyedül közvetítő Isten és ember között (1Tim 2:5), az ég és a föld között, a végtelenbe nyúlva, összekapcsol bennünket a mennyel. Igaz, hogy a kereszt verikális szárán csak úgy haladhatunk fölfele, ha érintsük a kereszt horizontális szárát, vagyis, Isten szeretete bennünk nem valósulhat meg a felebaráti szeretet nélkül (1Ján 4:20), de ez nem jelentheti azt, hogy eltévejedünk a horizontális száron. Igaz, hogy az emberszeretetünk tágas kell legyen a horizontális irányban, de ez nem tárulkozhat mértéktelenül a vertikális istenkapcsolat nélkül. Ha elhanyagoljuk a vertikális kapcsolatunkat Istennel, akkor eltorzul a horizontális kapcsatunk is az emberekkel...

A mai egyházi vezetés horizontális vonala eltúlzott, és a vertikális vonala eltörpült, mintha elszakadt volna a mennyeiektől, hogy a földieket dicsőítse. Olyan, mintha egy földi mennyországot akarnának létrehozni. Úgy néz ki, mintha ki akarnák dobni Krisztus megváltó keresztjét a templomból, amint az ószövetségben is kidobták annak idején Mózes rézkígyóját...

(Szám 21:9) Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

(2Kir 18:4) Ő eltávolította a magaslatokat, összetörte az emlékoszlopokat, kivágta a berkeket s összezúzta a rézkígyót, amelyet Mózes csinált. Mindezen ideig ugyanis illatot gyújtottak annak Izrael fiai s Nehustánnak hívták.

(Jn3:14-15) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

De mit is jelent a kereszt kidobása a gyakorlatban? Milyen jelek utaknak erre?

Az erőltetett ökumenia

A helyes ökumenia akkor valósulna meg, ha az eretnekek visszatérnek Krisztus Egyházába, amely valójában sosem szakadt szét, amely teljesen jelen van a Katolikus Egyházban és Isten igazságához, amely sosem változik. De ezt nem tudja elfogadni a többi "egyház". Emberi dolog, hogy mindenki foggal-körömmel ragaszkodik a maga igazához. Mivel tudják, hogy az egység így sosem fog megvalósulni, hiszen a többiek soha nem fogják elfogadni a katolikus tanítást, ezért az erőltetett ökumeniával akarnak minket lerángatni az eretnekek tévedéseinek szintjére. Az erőltetett ökumenia jelei pedig a következőek:

1. A tabernákulum elmozdítása

Manapság dúl a litgurgikus harc a régi és az új miseformák között, de engem most leginkább a tabernákulum helyzete érdekel. A legméltóságosabb Oltáriszentség csúcsa és forrása a kegyelmi életünknek. A katolikus templom attól templom, hogy mindig jelen van benne az Oltáriszentség, vagyis a megdicsőült Úr Jézus Krisztus szent teste és vére a tabernákulumban. Régen ez leginkább a főhelyen állt, a szentély központi falán, és mindig egy égő mécses jelezte a szentség jelenlétét. Aztán kicserélték az olajmécsest egy pislogó elektromos égőre, majd egyesek azt is elhagyták. A tabarnákulumot pedig félrerakták valahová oldalt, esetenként egy silány fadobozba, vagy netán egy falba sülyesztett üregbe. Ja, hogy a XVI. század előtt is volt még ilyen? Igen, de az a reformáció előtt volt. És miért teszik ezt? Szerintem azért, hogy a szentség ne zavarja a protestánsokat, akik nem hisznek a valóságos jelenlétbe, hanem csak az úrvacsorában. A helyzetet az világítja meg leginkább, hogy a főoltár és a tabernakulum központi helyére most a papok és a ministránsok székei kerültek, jelezve ezzel, hogy ma már Istenről az emberre került a hangsúly.

2. A Szent Kereszt "összetörése"

A keresztet nem kell fizikailag összetörni ahoz, hogy megsemmisítsék, hanem azt lehet csinálni szimbólikus, spiritális módon is. Ennek is különböző formái lehetnek:

- Megváltoztatják a feszület ábrazolását. Pl. egy minimalista, két vonalból ábrázolt keresztet tesznek ki. Eltüntetik a korpuszt a keresztről, vagy eltüntetik az INRI felíratot a keresztfáról meg a szegeket a korpuszról. Azt mondják, hogy a megdicsőült Krisztust ábrázolják a kereszten, de a szent sebhelyek így is hiányoznak. A kereszten, látszólag, egy kitárt karú valaki van ábrázolva, aki lehet akár a jobb, vagy akár a bal lator. De a művészet címén sokféle ákombákom keresztet csinálnak és tesznek ki a templomkban, az oltárokra vagy a plébániákon. És akkor nagypénteken egy ilyen feszületet csókoljunk meg?

- Gyakran eltüntetik a szent keresztet az oltár mellől, vagy ki se teszik az oltárra szentmise végzésekor. Úgy miséznek egyesek, hogy nincs egy rendes feszület a templomban, vagy a helyiségben.

Egyszer a saját szememmel láttam egy pár éve felépült plébánián, hogy egy nagy méretű, gyönyörű, bronzkorpuszos kereszt volt félredobva az alagsorban egy sarokba. A falak szép fehérek voltak, de teljesen üresek, és az a szép feszület ott hányódott festékkel lespriccolva, a sarokban, az építőanyag maradékok között. Milyen szép lett volna az a kereszt a falon, előtte egy térdeplővel. Aki arra járt, letérdelhetett volna, hogy bár egy Miatyánkot elmondjon. De úgy tűnik, hogy egyeseknek a kereszt botránya (Gal 5:11) mára már kínos, vagy bálványimádásnak gondolják, és kényelmesebb nekik a protestáns megoldás, hogy félredobják a keresztet.

3. A Szűzanya mellőzése

Meglepő, hogy milyen sok újonnan épített katolikus templomban mellőzik a Szűzanyát. Régen alig volt olyan katolikus templom, amelyikben ne lett volna egy Szűzanya szobor, vagy a kis Jézussal a karján, vagy egymagában, mint pl. a lourdes-i Szűzanya. Ma már sok helyen, vagy teljesen hiányzik a Szűzanya szobor, vagy valamilyen eltorzított formáját teszik ki: pl. egy egyszerű anya a gyemekével, egy nemzetvédő királynő, stb., de semmiképpen sem úgy, mint Isten Anyja, vagy a Szeplőtelen Fogantatás. Úgy tűnik, hogy ezzel is a protestásoknak akarnak megfelelni, akik azt hangoztatják, hogy a Szűzanya is csak egy egyszerű asszony volt. Aztán sajnos olyant is láttam, hogy a Földanya, a termékenység pogány ábrázolása van beállítva a templomban, mint Szűzanya...

4. A liturgiák egyesítése

Az ökumenikus istentisztelet, vagy az ökumenikus imahét nem a krisztusi egységről szól, hanem a katolikus hit elhagyásáról és egyfajta emberi egységről. Az emberi egységhez elegendő lenne egy akármilyen közös kulturális rendezvény is, de szükséges a PR akció, kell a ökumenikus propaganda. Szent Pál apostol azt írta, hogy az eretneket egy-két intés után kerüljük. Mi meg összeölelkezünk velük. Szent János apostol meg azt írta, hogy az eretneknek még azt se mondjuk, hogy: Üdv neked! Ma meg mi alakulunk hozzájuk. Meglehet, hogy materiális az ő eretnekségük, de a miénk vajon milyen lesz?...

(Tit 3:10-11) Az eretnek embert egy-két intés után kerüld, tudva, hogy az ilyen romlott, vétkezik, és saját maga ítéli el önmagát.

(2Ján 1:10) Ha valaki hozzátok jön, és nem ezt a tanítást hozza magával, ne fogadjátok be őt házatokba, még azt se mondjátok neki: „Üdv neked!”.

5. A templom közösségi hellyé való alakítása

Sok helyen kidobják a padokat a templomból és székeket raknak be. Az oltár középre kerül, és a szentély meg a tabernákulum eltünik. Minden olyan egyszerű és minimalista lesz. Azzal magyarázzák, hogy ez Isten népe képét jeleníti meg: Krisztus, az oltárban, középen van, és a hívek, akik Isten népét jelenítik meg, pedig körülötte. Ezzel csak az a gond, hogy sérül a szentmise lényege, és az emberek, a szentmiseáldozat helyett, egymásra figyelnek és egymást nézik. Aztán ne is beszéljünk arról, amikor agapé címen, lakomákat rendeznek a templomban...

(1Kor 11:22) Nincs otthonotok evésre-ivásra?

A gyenge püspökök kinevezése

Manapság látjatjuk, hogy egyre több a gyenge püspököt neveznek ki. Olyanok kerülnek püspöki székbe, akik nem eléggé felkészültek, teológiai tudásuk hiányos, a szentírás ismeretük felületes, hitük gyenge, erkölcsi magatartásuk és a múltjuk megkérdőjelezhető, nem birtokolják a Szentlélek ajándékát és néha démoni megkötözöttségben is szenvednek. Ma már mindennaposak a botrányok (Lk 17:1), és naponta jönnek a hírek a felszínre kerülő fajtalan kicsapongásokról, paráznaságokról, sikkasztásokról, szentségtörésekről és egyébb botrányokról. Az a pap, aki a szentmise bemutatása alatt, az úrfelmutatáskor, rosszul lesz és földhöz veri magát a szentséggel a kezében, vajon szabad-e Krisztusban? Hol van annak a papnak az őrangyala? Vagy van-e hite egy olyan papnak, aki egy protestáns istentiszteleten úrvacsorához járúl? Sajnos ma már sok püspökökben nem lehet megbízni. A gyenge püspök alatt pedig gyenge papokat képeznek és szentelnek fel, akik által a hívek majd kiábrándulnak...

A mindenki befogadása 

A befogadó új egyház az elhíresült "Todos, todos, todos" jelszóval vált nyilvánvalóvá. Mindegy, hogy milyen vagy, mit gondolsz, hogyan élsz, helyed van az új egyházban. Az új egyház istene maga az ember, aki egy olyan istent és egy olyan krisztust farag magának, amelyik megfelel az ego-jának és az ő tisztátalan, fajtalan, parázna vagy házassagtörő életmódjának.

A vallási szinkretizmus

A vallási szinkretizmusnak ma két fő eszköze van: az egyetemes testvériség és a béke. Szüksége van a világnak békére, és ezért szerintük mindenkit testvérnek kell tekintsünk. És valóban így van: Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni (Mt 5:9). De az igazi béke csak Krisztus által jön el, mert Ő szerzett nekünk békességet, Ő engesztelte ki Istent velünk és Ő rombolta le a köztünk lévő falakat...

(Kol 1:20) ...s hogy általa békítsen ki magával mindent, ami akár a földön, akár a mennyben van, azzal hogy keresztjének vérével békességet szerzett mindennek.

(Ef 2:14-16) Ő a mi békességünk, aki a kettőt egyesítette, és a közbeeső válaszfalat ledöntötte. Megszüntette az ellenségeskedést azzal, hogy a törvényt parancsaival és rendeleteivel saját testében érvénytelenítette. Mint békeszerző a két népet magában eggyé: új emberré teremtette, és a kereszt által mindkettőt egy testben engesztelte ki Istennel úgy, hogy saját személyében megdöntötte az ellenségeskedést.

Elhitették az emberekkel, hogy egy Istent imádunk a zsidókkal meg a muszlimokkal, holott ezek nem ismerik a Szentháromságot. Az Úr Jézus Krisztus istenségét elutasítják, a Szentlelket pedig nem ismerik. A muszlimok Allah-ja elméletileg a mennyei Atya kellene legyen, de gyakorlatban, gyümölcsei szerint (Gal 5:19-21), egy démonhoz hasonlít. Miközben a mai zsidók a Sátán zsinagógája (Jel 2:9; 3:9) és a muszlimok egy démonnak borulnak le (Mt 4:9), és mind gyülölnek minket, mi testvéreknek nevezzük őket...

A vallásközi párbeszédben újjáélesztettek egy régi eretnekséget is, a panteizmust, hogy magukhoz csalogassák a bálványimádó pogányokat, akik a világ dolgaiban keresik Istent: az égitestekben, az energiákban, az állatokban vagy a növényekben. Jöhet a New Age, a görög Gaia, vagy a dél-amerikai Pachamama. Jöhet Buddha, Tao és Konfuciusz. Jőjjön minden hajó és bárka a mi kikötőnkbe, hogy majd az Antikrisztus minden fölé helyezhesse magát, amit istennek vagy isteni tiszteletre méltónak neveznek...

(2Tessz 2:4) ...aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.

Az Úr megvédi Egyházát

A Sátán jól ismeri a szentírást, és tudja, hogy soha nem vehet erőt az Anyaszentegyházon (Mt 16:18), de azért úgy tesz, mintha ez lehetséges lenne, hogy az embereket elbizonytalanítsa, és ha lehet, a kárhozatba taszítsa. Amint a kisded Jézust nem tudta elérni Heródes Betlehemben, az ő katonái által, úgy ma sem tudja elérni Krisztus misztikus testét az ellenség, a meghasonlott egyházi vezetés által. Ismerek olyan eltévelyedett papot is, aki úgy gondolja, hogy lehetséges a Sátán győzelme a végső küzdelmében (Jel 16:16).

Láttam álmomban, hogy az Úr kiválasztott a legkisebbek közül egyeseket: papokat, szerzeteseket és világiakat, akiket arra rendelt, hogy lelkigyakorlataikkal, írásaikkal és közbenjáró imáikkal erősítsék az Egyházat. Amit a gonosz lerombol, azt az Úr, ezek szolgálata által, újra felépíti. Az Egyház nem csak az, amit a szemünkkel látunk. Az Egyház nem csak az egyház vezetőségéből áll, és nem is csak a küzdő Egyházból. Ott van a dicsőséges Egyház a mennyekben, a szentek közössége, akik értünk munkálkodnak Isten angyalaival együtt. Ott van a sok ismeretlen imádkozó hívő is a zarándok Egyházban, akik naponta imádkoznak. Téved az, aki azt hiszi, hogy ha a gonosz bevette Rómát, akkor már legyőzte az Egyházat...

Képeket nézegettem egy szerzetes rend lelkigyakorlatáról. Éppen a püspök tartott nekik  beszédet. Szemléltem a közösséget, és azon tűnődtem, hogy vajon melyik testvér lehet tényleg igaz ember közülük. Azon az éjjelen álmom lett, és álmomban az egyik szerzetes testvér azt mondta nekem, hogy az épületek adminisztrálását elvették a püspöktől.  - De hát akkor ki fogja adminisztrálni azokat? - kérdeztem én meglepeten. - Én -  válaszolta magabíztosan. Igen... Rábízták az épületek gondozását. - De hát akkor szükséged lesz segítőkre - tanácsoltam én neki. - Kell neked egy jogtanácsos, egy építész, egy topográfus, egy javító-festő csoport, stb. Aztán elmentünk bizonyos helyekre, és megnéztük hogyan lehet az épületeket feljavítani. Szerintem ez az álom azt jelenti, hogy ennek a szerzetes testvérnek az a feladata, hogy erősítse az egyházmegye papjait és imádkozzan értük. Aztán volt olyan is álmomban, hogy egy nagy asztal körül ülve, gyülést tartottak bizonyos emberek. Volt ott egy pap, aki lelkigyakorlatokat tartott mindenfelé. Sorolta a helyeket, ahol már volt, és ahová még mennie kell. Én is felszólaltam, és sorolni keztem azokat a helyeket, ahol már járt...

Az Úr templomát nem lehet lerombolni. Aki lerontja Isten házát, azt Isten elpusztítja. Ez érvényes az egyházra is, meg a templomra is, különösen a templom szentélyére...

(1Kor 3:17) Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.

Ismerek egy papot, akiért imát kértek, mert súlyos beteg lett. Imádkoztam érte, és akkor éjjel álmot láttam. Álmomban egy hídat láttam, ami egy patak fölötti hídnak látszott, de az alatta lévő víz csak egy posványos tavacska volt. Iszapos és egészségtelen volt, alkalmatlan a fürödözésre. Amint továbbmentem, egy másik tavat láttam. Ennek is rossz volt a vize. Tiszta volt ugyan és átlátszó, de a színe sárga volt. Láttam, hogy a tó alján egy keresztfa áll félig elkorhadva. Amint továbbmentem a tó mellett, egy üvegfalon keresztül láttam, hogy a tó vizében egy szétszakadt emberi kézfej lebeg és a róla leszakadt ujjak. Azonnal tudtam, hogy ez egy pap kezét jelenti. A pap keze nagyon fontos, mert kezei között kell tartsa a legszentebb Eucharisztiát. Később megint imádkoztam ezért a papért, és azt kaptam, hogy a házam falán egy nagy üreg van, amely egy felfelé tartó végtelen légjárat. Ezt a lyukat akartam kijavítani. Amint mentem a fal mellett, nézve, hogy még mit kell kijavítani, egy tabernákulumot láttam a falban. Ez a tabernákulum, annak a templomnak volt a tabernákuluma, ahol az a pap szolgált. A tabernákulum meg volt lazulva a falban és lötyögött. Ahoz, hogy ki tudjam javítani a falat, először rögzítenem kellett volna a tabernákulumot hátulról. Gondoltam megkerülöm a falat, hogy elérjem a tabernákulum hátsó részét, de akkorát kellett kerüljek, mint egy egész városrész. Miközben oda igyekeztem, egyszer csak két deres hajú, nagyon magas férfi szegődött mellém. Én olyan kicsi voltam mellettük, mint egy gyermek. Az egyik elkezdte nekem magyarázni, hogy az a pap nem tud még visszatérni az oltárhoz, mert hosszú ideig orvosi kezelést kell kapnia. Én viszont elkezdtem győzködni őt, hogy ha a műtét sikeres lesz, akkor sokkal hamarabb  fel fog épülni, és elég lesz neki négy kezelés is. Az álom szerintem azt jelenti, hogy az a paptestvér vétett a tabernákulum ellen és a legméltóságosabb Oltariszentség ellen. De még így is megkegyelmeztek neki, mert nem hagyták őt elveszni, hanem megmentik őt az örök életre. Testét ugyan átadták a gonosznak, hogy ártson neki, azért, hogy a szenvedés által megtérjen, de a lelke megmenekül. A másik pap viszont, aki csak egy lápos tócsa fölötti híd, lehet, hogy a kárhozatot kockáztatja...

(1Tim 1:20) Közéjük tartoznak Himeneusz és Alexander, akiket átadtam a sátánnak, hadd tanulják meg, hogy ne káromkodjanak.

(1Kor 5:5) ...adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján.

(Ez 47:10-11) Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek. Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak.

Mit tegyünk? Hát higgyünk az Úr Jézus Krisztusban, és abban, hogy Ő mindvégig megtartja a küzdő Egyházat. Hiszem, hogy a kulcs az Oltáriszentség imádása és a Szűzanya tisztelete. Tartsunk ki mindvégig a napi szentmisében, a szentségekben, a Szűzanya tiszteletben, a szentírás ismeretében és az imádságban. Tiszteljük a szent keresztet, a Szűzanya szobrát és térdeljünk le az Oltáriszentség előtt kettős térdhajtással. 

Ne menjünk csak a kötött szabályok után, hanem figyeljünk mindig a Szentlélek vezetésére. Az a villanyszerelő, amelyik csak annyit tud, hogy melyik szálat melyik helyre kell kötni, az mitsem ér amikor a készülékben belső hiba történik. Az igazi villanyszerelő érti az áramkör belsejét, és ki is tudja javítani a meghibásodást. 

A Gadiátor című filmben azt kiáltja Maximus az őt követő csapatnak: Maradjatok szorosan mellettem! Ezt mondja nekünk is az Úr Jézus: Maradjatok Bennem! (Jn 15:4)

Uram Jézus! Neked élek, neked halok, Tied vagyok életben és halálomban. Ámen.