(1Kor 2:2) Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.
Kezdetben, amikor még a hit óvódájába jártunk, hozzám jött egy testvér, és bizonyos lelki könyvekről áradozott. Nekem fenntartásaim voltak, de nem akartam őt letörni. Ezért hát azt mondtam neki: Köszönöm, de én a szentírást olvasom. Miért kellene zavaros vizet innom, amikor itt van a forrás...
Igen, a szentírás Isten igéje, és Jézus Krisztus az örök Ige, Aki testté lett és miköztünk lakózott (Jn 1:14). És ahogyan minden lelki olvasmány előtt fontosabb a szentírás, úgy minden szent előtt fontosabb az Úr Jézus Krisztus, a mi megváltónk és üdvözítőnk. Ezért én is azt vallom, amit Szent Pál: Csak Jézus, és ismét csak Jézus!...
Hiszem a szentek közösségét, elismerem az egyház szentjeit, de bizonyos szentté avatások esetében mintha szabadságon lett volna az ördög ügyvédje. Több ilyen esetben világi és emberi motivációkat sejtünk a szentté avatások mögött. Hát akkor miért foglalkoznánk túlzottan velük, miért emlegetnénk folyton őket és miért imádkoznánk folyton hozzájuk? Tán ők haltak meg értünk a kereszten? Vagy ők árasztják ránk a megszentelő kegyelmet?...
(1Kor 3:4-11) Ha az egyik ezt mondja, „Én Pál mellett vagyok”, a másik meg ezt, „Én Apollóhoz tartozom”, vajon nem emberi módon beszéltek-e? Ugyan mi Apolló, és mi Pál? Szolgák, akik által hívővé lettetek, s mindegyikük úgy szolgál, ahogy az Úr megadta neki. Én ültettem, Apolló öntözött, de a növekedést Isten adta. Úgyhogy nem az számít, aki ültet és aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, s aki öntöz, ugyanaz: mindegyik megkapja majd bérét fáradozása mértéke szerint. Ugyanis munkatársak vagyunk, akik Istenhez tartozunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint bölcs építőmesterként alapot vetettem, de más épít rá. De mindenki vigyázzon, hogyan épít rá! Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, ami Jézus Krisztus.
És ez nem valami protestáns tagadás a szentek tisztelete ellen. A szenteket megemlítsük a liturgiában, kérjük őket a mindenszentek litaniájával, a különböző novenákkal, de ne essünk túlzásokba... Csak Jézus, mindig csak Jézus...
Milyen édes az Ő szent neve, és milyen csodálatos az Ő jelenléte! Amikor olvassuk az írásokat, Ő felragyog. Amikor közösen imádkozunk, azt mondja itt vagyok. Amikor szentmisén vagyunk, táplál minket. Kinek volt hőn szeretett anyja, és kinek volt jó apja? Azok mind idegenek voltak Jézushoz képest. Kinek voltak jó barátai? Azok mind hűtlen társak voltak Jézushoz képest. Kinek volt forró szerelme és jó felesége? Az is elhalványul Jézus szeretete mellett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése