Isten jó. Ő egésszen jó, és Ő maga a jóság. És senki sem jó, csak egyedül az Isten...
(Mk 10:18) Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten."
Ezzel az Úr Jézus két dolgot nyilatkoztatott ki indirekt módon: 1., hogy az ember nem tud jó lenni, mert bűnös, és nélkülözi Isten dicsőségét és 2., hogy Ő valóban Isten, mert Ő csupa jót csekekszik...
(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.
(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?”
(Lk 23:41) "Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.”
Isten valóban maga a jóság, és kell, hogy az ember áradozva magasztalja Őt mindenkor nagy jóságáért és irgalmáért...
(Zsolt 145:7-8) Nagy jóságodra emlékezve áradoznak,igazságod ujjongva éneklik. Irgalmas és könyörületes az Úr, haragra lassú, jósága nagy.
Az Úr mindent jónak teremtett. De nemcsak jónak teremtett, hanem az eredeti szentség állapotában mindent az Ő dicsőségének köntösébe öltöztetett. Kezdetben Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Mivel minden a vízből jött elő, ezért mindent Isten Lelke borított be...
(Ter 1:2) A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
(2Pét 3:5) De ezek szándékosan tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy Isten szavára a vízből és a víz által létrejött.
A teremtés napjai után Isten látta, hogy mindaz, amit teremtett jó, és amikor az embert megteremtette, látta, hogy az nagyon jó (Ter 1). Aki csupa jót tesz, az jó. De mivel Istenről van szó, Ő nem csak jó, hanem Ő maga a jóság.
Az Úr jósága a protoevangéliumban
Amikor az első emberpár bűnbe esett, akkor Isten Lelke visszavonult, az ember és a teremtett világ eveszítette az isteni dicsőség ruházatát, és hirtelen mezítelenek lettek. Akkor nem azt mondta az Úr Ádámnak és Évának, hogy gyertek elő a fügebokorból, kérjetek bocsánatot és mindent visszacsinálok olyanra, amilyen előtte volt, hanem egy jobb tervet közölt velük: a protoevangéliumot...
(Ter 3:14-15) Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”
Ha Isten csak úgy simán megbocsájtotta volna az ősbűnt, és minden helyreállított volna, ahogyan előtte volt, akkor az egész egy ördögi körré változott volna. De az Úr egy jobb tervet készített az ember számára és közölt vele akkor: Mivel az őskígyó az asszony által rabolta el Istentől az embert és a teremtett világot, ezért az Úr az Asszony, vagyis a Szűzanya által és az Ő Szent Fia, Jézus Krisztus által hozza el a szabadulást. Az asszony itt hármas jelentésű: 1. Éva, aki minden élő anyja (Ter 3:20) és, aki engedetlenségével beengedte a bűnt a világba (ugyanakkor a minden asszonyt is jelenti); 2. a Szűzanya, Mária, aki igenjével és engedelmességével világra hozta a Megváltót; és 3. az Egyház, a Menyasszony, a Vőlegény jegyese, amely kínok között szűli befele gyermekeit, rettegve, nehogy a sárkány felfalja őket már születésük ideje alatt...
(Jel 12:6) Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét.
Az Úr jósága abban látszik meg, hogy amikor mi valamit elrontunk, akkor Ő nem csak szimplán visszaállítja a korábbi állapotot, hanem egy magasztosabb színtre emeli. Az első emberpár elveszítette az eredeti szentség állapotát, de a Jézus Krisztusba vetett hit által, az Ő a mennyei dicsőségbe emel minket, ahol olyanok leszünk, mint Isten angyalai, és hasonlítani fogunk az Úr Jézusra, mert látni fogjuk Őt úgy, amint van, és Isten szent színe előtt élhetünk az örök boldogságban. Péter apostol háromszor tagadta meg az Úr Jézust, és az Úr, az Ő nagy jóságában, háromszor kérdezte meg Pétert, hogy szereti-e Őt, majd rábízta a juhok és a bárányok legeltetését...
(Jn 21:16) Majd másodszor is megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.
Az Úr jósága az Ő hosszantűrésében és irgalmasságában
Mi emberek hamar igazságot akarunk tenni. Ez alapjában véve nem lenne rossz, mert az igazság nélkülözhetetlen a békéhez, és mivel a mi időnk korlátozott, ezért mi igazságot szeretnénk tenni minél hamarabb. De egyfelől az Úr időt ad mindenkinek a megtérésre, másfelől pedig csak Ő tud igazságosan ítélni, mivel Ő valóságos Isten és valóságos ember. Mint Isten, Ő mindent tud a ember életéről és, mint ember, mindent átérez az emberi kondícióból. Ezért csakis az Úr Jézus az igazságos bíró, és egyedül Ő méltó az ítélkezéshez. Ezért hagyta meg nekünk, hogy soha ne ítélkezzünk...
(Jn 5:22) Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet...
(Mt 7:1) Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket.
(Róm 2:3-4) Azt hiszed talán, te ember, hogy kibújhatsz Isten ítélete alól, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, amikor magad is ugyanazt műveled? Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni?
Az Úr jósága az Ő hosszantűrésében és irgalmában érhető tetten. Milyen gyakran és sokszor bántjuk meg Őt, és Ő csendben vár ránk, vár a mi megtérésünkre, belátásunkra és bűnbánatunkra. Amikor pedig a bűnbánat könnyei borítják arcunkat, Ő szelíden átölel és megvigasztal minket. A tékozló fiú, amikor hazaérkezik, nem szidást kap, hanem atyai ölelést, új köntöst, drága gyűrűt és ünnepi lakomát...
(Lk 15:20-24) Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Ezekért adunk hálát mindenkor az Úrnak, mert Ő örökké jó, irgalma örökkévaló...
(Zsolt 106:1) Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalma örökkévaló!
Hogyan mondhatnám el
Milyen csodálatos vagy,
Miképp festhetném le,
Dicsőséged milyen nagy.
Ki foghatná fel elmével,
Milyen magas a Te trónod,
Hogyan mérhetné a vízcsepp,
Végtelen nagy óceánod.
Ha az ember eléd állna,
Dörgő, zúgó szavaidra,
Arcát temetné a porba,
S elbújna egy egérlyukba.
De ha este letelepszik,
A tűz mellé sirdogálva,
Melléülsz és átkarolod,
Vigasztalod kezét fogva.
Ne keseregj, higgyél, bizzál,
Bűneid megbocsájtattak,
Holnap szavam szerint járjál,
Élet útjára kaptatlak.
Uram, jöjj el énhozzám is,
Ma is várlak, úgy kivánlak,
Fogd a kezem, vigasztalj meg,
Bátorsággal bizakodjak.
Az Úr jósága a mennyei dicsőségben
Péter, Jakab és János apostolok már a Tábor hegyén megtapasztalták az Úr jóságát az Ő színeváltozásakor. Annyira jó volt, hogy örökké ott maradtak volna...
(Mt 17:4) Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.”
De Pál apostol is olyannak írja le az Úr jóságát a mennyei dicsőségben, mint amilyent szem nem látott, fül nem hallott és ember fel nem foghat...
(1Kor 2:9) Hanem, ahogyan megírták: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt.”
Uram Jézus, hálát adunk nagy jóságodért. Köszönjük, hogy helyet készítettél nekünk, hogy ahol Te vagy, mi is ott lehessünk, és örökké örvendezhessünk nagy jóságodban. Ámen.






