Aki VAN

(Kiv 3:13-14) Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a neve? – mit feleljek erre?” Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.”

Aki VAN... Nem az, aki tegnap volt, nem az, aki holnap lesz, hanem az, Aki örökké most van, Aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, mert az Úr az örök jelen és az örök változatlan. Ő teljesen mozdulatlan, minden mozgó mozgatója és minden változó változtatója. Ő pedig nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, amint a szent író vallja levelében: Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké...

(Zsid 13:8) Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma, és mindörökké.

Vasárnapi szentmisén voltunk. Az igeliturgia, a homília meg az imák a misének kb. 85 %-át tették ki. Az áldozati liturgia olyan rövid volt, mintha csak átnyargaltunk volna rajta. Régen, még emlékszem, hogy az áldozati liturgia hosszabb ideig tartott és méltóságteljesebb volt. Akkor, mintha még az idő is kissé megállt volna...

Szent Pió atya miséiről azt beszélik, hogy olyanok voltak, mintha ott az idő nem is létezett volna, mintha idő és a tér feletti lett volna. Annyira hatásosak voltak a szentmiséi, hogy az emberek már reggel 5 órakor ott tolongtak a templom ajtaja előtt, hogy amikor kinyissák, berohanjanak és egy helyhez jussanak az első padokban. Pedig a reggeli szentmiséken nem volt homília. Nem a cifra prédikációért gyúródtak az emberek, hanem valami olyansmiért, amiről azt mondták, hogy olyan, mintha e világon kívül lennének. Érezték a levegőben és a szívükben az Örökkévaló jelenlétét...

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Az ember valóban tunya lény. Időre van szüksége, hogy ráhangolódjon a szentre, hogy lelkét összeszedje a föld porából és az örökkévalóhoz emelje. Ha az áldozati liturgiát néhány perc alatt végigtrappolják, akkor az ember nem tud hozzá felemelkedni. Akkor a Feltámadott szent testének és vérének megjelenése a konszekrációban csak úgy elvonul mellette. Sőt, akkor tán a miséző pap sem realizálja, hogy milyen nagy dolog történik a kezei között...

A szent áldozat bemutatásában, a konszekració által, a feltámadt Úr Jézus Krisztus szent teste és vére jelenik meg valóságosan. A tulajdonságok kicserélése által, Ő részesül emberségünkből, hogy mi részesülhessünk istenségéből. Ez pedig abban nyilvánul meg, hogy az áldozati liturgia alatt megérezzük lélekben az idő és tér feletti állapotot. Megérezzük Őt, Aki mindig VAN. Ilyenkor, ha az ember lelke felkészült és emelkedett, akkor mintha kizuhanna hátrafele önmagából, így eltávolodva saját testétől, hogy eszkatologikus távlatból szemlélje a szent cselekményt és környezetet. És azért van ez, mert az átváltoztatásnál, az úrfelmutatásnál és a szentáldozásnál az ember valóban találkozik a Feltámadottal, Aki örökké él, és elővételezi a feltámadást meg az örökkévalóságot. Azzal találkozik, Aki VAN, Aki örökké van...

Sokan vannak, akik eljárnak a vasárnapi szentmisére, vagy akár még hétköznapi misékre is, de közönyösek az áldozati liturgia iránt. Meghallgatják és dicsérik a prédikációkat, de nem járulnak szentáldozáshoz. Nem áldoznak, vagy azért mert bűnben élnek, vagy azért, mert közönyösek. Óh, ha tudnák, ha csak egyszer megéreznék, hogy milyen csodálatos, hogy milyen édes az Úr... Soha többé nem múlasztanák el a szentáldozást. Így hamar megtérnének, lemondanának bűnös ragaszkodásaikról és alkalmassá tennék magukat a Vele való egyesülésre...

A VAN megtapasztalása a szentmisében nem attól függ, hogy ki mennyire szent, hanem ez kegyelem kérdése. Egy frissen megtért is, aki először gyónta meg bűneit, és még csak akkor indult el a megszentelődés útján, pont úgy megtapasztalhatja, mint az, aki évtizedek óta halad az életszentség útján. A lényeg az Isten iránti forró szeretet az Úr Jézus Krisztusban. Minél inkább szeretjük az Úr Jézust, annál inkább egyesülünk az Ő Szent Szívével, amelyben egyesül az Ő valóságos istensége a valóságos emberségével. A szentáldozásban, egy rövid időre, ténylegesen egyesülünk a feltámadt Úr Jézus Krisztus Szent Szívével, és az egyesülés által Ő elvisz minket a mennyei Atya ölére...

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

Egy idő után már teljesen közömbös, hogy melyik pap milyen szépen prédikál. Egy idő után már minden ismerős lesz, és az emberi szavak többé nem elegendőek. Az Úr Jézus nagy szeretetét kívánva, az ember türelmetlenül várja az áldozati liturgiát, amikor a pap lehívja a Szentlelket, és kimondja az átváltoztatás szavait: Ez az Én testem... Ez az Én vérem... A szent áldozatba való belekapcsolódás által a hívő szíve eltelik Szentlélekkel, felemelkedik és betelik szent gyönyörűséggel és örömmel. Ez pedig nem más, mint eszkatológiai távlat, az örök boldogság előíze...

Uram Jézus, Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké. Egyesítsd szívünket a Te Szent Szíveddel, hogy eljussunk a mennyei Atya kebelére. Ámen.