2025. december 9., kedd

Szabadkőmüves targetek

Egyes szabadkőmüvesek a megtévesztés mesterei. Úgy munkálják ki gonosz terveiket, hogy azokat mindig jó és nemes céloknak állítják be. Nem is csoda hiszen atyjuktól, az ördögtől, a hazugság atyjától tanulják mindezt, aki az őskígyó és a világosság angyalának tetteti magát...

(2Kor 11:14) S ez nem is csoda, hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát.

Mindezt azért teszik, hogy az embereket félrevezetve, olyan átalakításokat vigyenek végbe a világban és az egyházban, amelyek előkészítik az Antikrisztus megjelenését. Ez a bűn embere lesz, aki fölébe helyezi magát mindennek, ami tiszteletre méltó, amit istennek neveznek, és beül majd Isten templomába, hogy istenként mutogassa magát...

(2Tessz 2:3-4) Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.

A céljuk elérésére, ezeknek a szabadkőmüveseknek egy nagyon összetett és átfogó tervük van, amelyen belül bizonyos targetek időhöz vannak kötve. Azért vannak időhöz kötve, mert a Sátán sürgeti őket, aki egyrészt tudja, hogy rövid az ideje, másrészt pedig közel van az Úr Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának 2000 éves jubileuma...

(Jel 12:12) Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!

Meglátásom szerint, ezek a célkitűzések a következők:

1. Az Isten nevében felkent uralkodók, szuverének eltávolítása

Mivel az ősbűn miatt nincs tökéletes ember, ezért mindig akadt bűnös, gonosz uralkodó, vagy szuverén. Ezek a szabadkőmüvesek elhitették az emberekkel, hogy a nép kell vezessen, nem pedig egy zsarnok király. Elhitették az emberekkel, hogy a demokrácia szabadság és, hogy a nép által megválasztott politikusok jobban fogják vezetni a népet, mint egy király. Közben az ördög mindig a részletekben bújik meg: a választásokat meg lehet hamisítani, az embereket be lehet folyásolni, le lehet fizetni, stb. Egy felkent szuverén viszont Istennek engedelmeskedik a lelkiismerete szerint, ami nekik nem kedvez. Egy parlamentben, egy demokratikusan létrehozott bizottságban, a felelősség szépen elsikkad, és a gonosz erők, az ördögi ravaszságukkal és pénzükkel, oda irányítják az eseményeket, ahová csak akarják. Ez eddig csak az államban volt így, de ezután, a szinodalis úton, az egyházban is ez fog történni...

2. A nemzetek és a vallások elegyítése, egyesítése

Amint Obama lett USA elnöke, akiről később kiderült, hogy állítólag muszlim kötődésű, egymás után lángoltak fel a lázadások Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A harcos iszlamisták hihetetlen módon kaptak erőre és országokat zúztak szét. Megindult a tömeges migráció Szíriából és Észak-Afrikából Európába. Különös, hogy XVI. Benedek pápa lemondása és az európai tömeges migració fellendülése egybeesett. 2015-ben rohamozták meg a migránsok Európát, de már 2013-ban csoportosan érkeztek Lempedusara, vagy vonultak át a szantóföldeken és az utak mentén minálunk. Mindegyiknek volt pénze, bakkártyája, mobil telefonja és meleg ruhája. Mára már tucatnyi európai városban vannak többségben, saját törvényeiket követelik és uralkodni akarnak. A dzsihadista iszlámisták shária törvényeket és kalifátusokat követelnek maguknak a keresztény Európában. A szélsőséges, fundamentalista iszlamisták népírtást követnek el Afrikában, különösen Nigériában, de mégis Izrael a főgonosz, és ugyanakkor, mégis, mi mindnyájan testvérek vagyunk. Miközben elhitetik az emberekkel, hogy a szegény menekülteket be kell fogadni és segíteni kell őket, mert a háborúk elől és az éghajlat változás elől menekülnek, aközben háborúkat szítanak, finanszírozzák a terrorizmust és kifosztják a volt gyarmatokat. Nem ott helyben segítenek rajtuk, hanem ideűzik, ideirányítják őket, hogy a keresztény nemzetállamokat fellazítsák. Amikor pedig társadalmi és vallási feszültségek keletkeznek, akkor testvériséget és békét hírdetnek, hogy tovább tudják vegyíteni a népeket és a vallásokat. Az egyetemes testvériséget mindenféle vallástól függetlenül hirdetik, a világ békéjének érdekében. Miközben ezt a fajta testvériséget hírdetik, mellőzik, hogy csak egy igazság van és egy az Üdvözítő, az Úr Jézus Krisztus. Szerintük minden vallás Istentől való és egy út Istenhez. De az az isten nem a Jézus Krisztus Atyja, Aki a mennyekben van, hanem egy meg nem nevezett isten. Ez pedig nem más, mint a Sátán, aki istenként és fejedelemként uralkodik ma a világban (Jn 14:30). Amikor pedig összevegyítik a nemzeteket és a vallásokat, akkor létrehozzák majd az új világbirodalmat és az új világvallást, amelyet az Antikrisztus fog irányítani. Ez lesz a negyedik vadállat (Dán 7:7), és ez hozza el majd a pusztító utálatosságot (Mt 24:15).

3. A családi kapcsolatok felszámolása

Mindenki a gender ideológiát vitatja, pedig valójában itt a családról van szó, amely a társadalom, a nemzet és az egyház alapsejtje. Egyfajta álszeretet nevében elhitetik, hogy el kell fogadnunk a másságot, hogy nem csak férfi és nő létezik, hanem a szivárvány színei szerint sok más szexuális beállítottság is. Létrehozták szivárványos pszeudó házasságot, az álházasságot, törvényesítették államilag és erőltetik annak elfogadását egyházilag is. De ez valójában a család intézményének fellazítása. A migráció, a munkaerő vándorlása már amúgy is szétzilálta a hagyományos családokat. A pszudo-házasságok pedig végképp szét fogják verni a társadalom alapsejtjét. Isten színe előtt a férfi és nő között kötött házasságokon van Isten áldása (Ter 1:28). Ez tudja csak átadni a szeretetet, a hitet és az ősbízalmat az új generációknak. Az álszeretet nevében ezt akarják szétzúzni, hogy az emberekből magányos, sérült, gyenge akaratú egyéneket neveljenek, akiket aztán úgy íranyítanak, ahogyan ők akarják. Ezt a célt szolgálja a hedonizmus is. A magára maradt egyén csak dolgozzon, szórakozzon és fogyasszon. Aztán ha megöregedett, akkor ott van számára, az orvosi ellátás címén, a kegyes halál, vagyis az euthanázia.

4. Az öko-kommunizmus globális megvalósítása

Miközben könyörtelenül kiaknázzák a természeti kincseket, hogy minden gazdagságot magukhoz ragadjanak és felépítsék birodalmukat, a vadállat képmását (Jel 13:14), aközben a zöld ideológiát erőltetik ránk, és a szegény embereknek írnak elő ökológiai magatartást. Szétzúzzák a földet az ásványi kincsekért, a ritka fémekért, az energia hordozókért, stb. mert azok kellenek a Nagy Testvér (Big Brother) felépítéséhez. Ez aztán a számítógépek, az internet és a szatelitek segítségével mindent látni, hallani és tudni fog. A személyi igazolványok, a pénz, az egészségi adatok, a kereskedelem és minden egyéb elektrónikus lesz, és a vadállat képmása fogja ezeket uralni. Magukhoz ragadják a bankokat, a nagy kereskedelmi láncokat, a termelő egységeket, stb. A robotok és a szuperfejlett MI által feleslegessé teszik az emberi munkaerőt, és megfosztják az embereket önállóságuktól és méltóságuktól. Megszüntetik a fizikai pénzt, elveszik a munkalehetőségeket, betiltják a magángazdálkodást és felemésztik a magánvagyonokat. És, hogy mindezt lenyeljék az emberek, vallási mázt húznak minderre az új panteizmussal. Megszemélyesítik a Föld anyát, szerintük Isten benne van a természetben, sőt mára már a feltámadt és megdicsőült Krisztus is ott van minden létező mélyén. Mindennek célja egy olyan öko-megtért, öko-vallásos, öko-kommunista társadalom létrehozása, ahol az egyénnek nincs családja, nincs munkája, nincs fizikai pénze, nincs vagyona, hanem csak egy bizonyos vasárlási pontszámmal rendelkezik, amellyel megvásárolhatja majd magának a szükséges dolgokat. Ezért szorgalmazzák az univerzális minimál jövedelmet és a tizenöt perces városokat. Az elektrónikus pénz egy bizonyos pontszám lesz, ami nem lesz felhalmozható, hanem olyan lesz mint egy telefonbérlet vagy az étkezési kártya. Ha nem fogyasztotta el az ember a meglévő pontjait, akkor azok elvesznek a következő évben vagy hónapban. Mindenütt létrehozzák a tizenöt perces okos városokat, ahol mindent megtalálsz a közelben, és az egészségűgyi korlatozásokkal kontrolálják majd az emberek mozgását. Mindez pedig egy célt szolgál: hogy az embereket a vadállat bélyegének felvevésére kényszerítsék. Akkor majd csak az fog bejutni a bevásárló központokba, akinek a homlokán vagy a jobb kezén ott van a vadállat bélyege. A homlokon levő bélyeg nyítja az ajtót, és a jobb kezén lévő bélyeggel fizet az ember a pontjaival a kijáratnál. Akin meg nincs bélyeg, nem imádja a vadállat képmását, azokat üldözni fogják, hogy megöljék, valószínűleg robotokkal, drónokkal vagy esetleg nano-tehnológiai eszközökkel (Jel 13:16).

Persze... Lehet mondani, hogy mindez összesküvés elmélet, csak az a baj, hogy 2030, 2033 nagyon közel van. Az események felgyorsultak, és ez a generáció meg fogja látni ezeket a dolgokat. Ezek a szabadkőmüves targetek generációkon átívelő célkitűzések, mert a beavatások és az eskük által (Mt 5:37) a Sátán gondoskodik terve kivitelezéséről, a folytonosságáról és az ő országáról, az anti-egyházról, mert a Sátán Isten majma.

Ja, hogy bizonyos részletek majd másképpen fognak alakulni? Lehet... De az mindegy... A céljuk ugyanaz marad: a világuralom megvalósítása és az Antikrisztus eljövetele. Az egészben az a különös, hogy ezek a szabadkőmüves targetek és egyház bizonyos mai megnyilatkozásai, programjai igencsak megegyeznek. Hát nem érdekes?... 

Ismerek egy szent és okos asszonyt, aki gyermeki lelkületű és Szentlélekkel eltelt. Ő azt kapta álom által, hogy az Antikrisztus egy pompásan díszített aranykocsin, állva érkezik, egy fáráóhoz hasonlít, és nyájasan mosolyogva osztogatja az áldást, miközben a kezében valami fekete utálatosságot tart. A kocsija előtt aranyba öltözött főpapok vonulnak, akik aranytömböket taszítanak talikcskákban. Amikor ez a processzió asszonyhoz érkezett, és a mosolygó fáráó meg akarta őt áldani, akkor ő bosszúsan hátat fordított neki...

Uram Jézus! Te azért adtad tudtunkra, hogy mi fog történni, hogy felismerjük az idők jeleit. Kérünk Téged, adj erőt és bölcsességet nekünk ezekben a nehéz időkben. Ámen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése