Valamikor, a '90-es években, egy szolgálati úton voltunk a cég igazgatójával. Egy munkamegbeszélésre és termékbemutatóra mentünk, egy üdülőhely drága szállódájába.
Amikor megérkeztünk, a találkozó megnyitóján, mindnyájan kaptunk egy-egy protokoll ajándéktasakot. A tasakban volt egy nótesz, egy golyóstoll meg egy kék tálca. Fura volt ez a tálca, mert egyáltalán nem illett oda. Egy kék, zománcos pléhtálca volt, amelyen Vlad Tepes havasalföldi fejedelem volt ábrázolva, és körbe az volt ráírva, hogy DRACULA.
- Nahát, - gondoltam magamban - ez jól kezdődik... Még meg se melegedett a helyünk, és az ördög máris jelentkezett...
Később felmentünk a szobánkba, mert hát kettessével szállásoltak el minket, és pakolászás közben beszélgettünk. A beszélgetés úgy alakult, hogy én egy adott ponton az evangéliumot idéztem, a szemek botránkozásáról...
(Mt 18:9) És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki és dobd el magadtól! Jobb neked fél szemmel az életre bemenned, mint két szemmel a gyehenna tüzére kerülnöd.
Erre ő azt kérdezte tőlem, hogy ki mondta nekem ezt a marhaságot. Ki? Hát az Úr Jézus... De amikor láttam, hogy egy agnosztikussal van dolgom, felhagytam az érveléssel, és inkább tanuságot tettem neki a megtérésemről, és arról, hogy miként vette le rólam az Úr Jézus Krisztus bűneim terhét a szentgyónásban. Az igazgató figyelmesen végighallgatott, majd a végén csak annyit mondott, hogy ha ez engem megnyugtat, akkor tegyem ezt...
Azon az éjjelen egyedül voltam a szobában, mert az igazgató egy közeli rokonához ment látogatóba. Reggel felé egy megrendítő álmom volt:
Azt álmodtam, hogy egy gyönyörű tó fölött lebegek. A tavat erdő vette körül, és az egyik szegletében egy szép kis kunyhó volt. Amint nézegettem ezt a szép tájat, az egyszerre csak elkezdett változni. Minden elfehéredett, mintha tél lett volna, és a tó, a ház meg a fák ezüstösen csillogtak. Amint a tó fölött lebegtem, arccal lefelé, az egész táj egy szép ezüsttalcává változott. Az ezüstálcán ez a táj díszelgett. Ekkor odahajoltam a tó fölé, hogy megnézzem az arcomat a tükrében. Amint belenéztem, az arcom helyett az Úr Jézus szent arca nézett vissza rám. Én erre annyira megijedtem, hogy álmomban felordítottam. Olyannyira felordítottam, hogy a valóságban is felkiáltottam és felriadtam saját kiáltásomtól...
Kábultan kerestem az álmom értelmét, de nem találtam. Sokat gondoltam rá, de sehogy sem tudtam azt megmagyarázni. Végül, évek múlva, egy testvér segített nekem az álom megfejtésében. Ő azt mondta rá, hogy én felajánlottam tálcán az Úr Jézus Krisztust annak az igazgatónak, de ő az ördög tálcáját választotta...
Igen, ma sokaknak hiába ontotta az Úr Jézus az Ő drága vérét. Igen, ma sokan vitatják a szentgyónást. Fülbesugdosásnak nevezik és megkérdőjelezik a papság hatalmát a bűnök bocsánatára. Nem olvassák az írásokat, és ha olvasnak is a bűnök bocsánatáról, nem hiszik el, hogy az Úr Jézus felruházta az apostolokat a kiengesztelődés szolgálatával. Pedig a mi dolgunk csak annyi lenne, hogy megbánjuk és megvalljuk bűneinket, és a szentgyónásban kiengesztelődjünk Istennel a feloldozás által...
(Jn 20:23) Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.
(Mt 18:18) Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is.
(2Kor 5:18) De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.
(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.
Van, aki nem hisz a szentgyónásban, és van, aki fél meggyónni, mert nem bízik a gyónási titokban. Van, aki szégyelli megvallani a bűneit, mert attól tart, hogy utána másképpen néz majd rá a gyóntató, és van, aki elmegy máshová gyónni. Mi van akkor, ha a pap elkotyogja, amit meggyóntam?...
Ez nem történhet meg, mert minden papnak az egyik legnagyobb és legszentebb felelőssége a gyónási titok megtartása. Azért nagy felelőség ez, mert az konkrétan az Úr Jézus Krisztus Szent Vére. Ez, misztikus módon, az oltárról folyik alá, a legszentebb áldozat bemutatásakor, az Oltáriszentségből, és árad a Szentlélek által és a pap szavainak meg kezeinek közremüködése folytán. Az Úr Jézus az Ő Szent Vére által mossa le bűneinket. Általa fizeti ki és törli el a mi adóslevelünket. Ezért halt mártírhalált Nepomuki Szent János a gyónási titokért Moldva vizében...
(Iz 1:18) Jöjjetek, és szálljunk perbe! – mondja az Úr. Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
(Róm 5:9) Most pedig, miután az ő vére által megigazultunk, mennyivel inkább megment minket a haragtól.
(Ef 1:7) Benne nyertük el vére által a megváltást...
(Ef 2:13) Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által.
(Kol 2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.
(Zsid 10:19) Teljes a bizalmunk tehát abban, testvérek, hogy Jézus vére által szabad utunk van a szentélybe...
Sajnos, ennek ellenére, mégis történnek bizonyos gondatlanságok és rendellenességek. Megemlítek néhány ilyen rendellenességet, azért, hogy óvakodjunk ezektől:
- Egyszer, egy nagyobb lelkiségi találkozón, a szünetben, látom, hogy az egyik paptestvér ott ül a tömegben a párkányon és gyóntat. Se stóla, se távolságtartás, semmi... Mintha csak beszélgettek volna... Aztán a másik szünetben, amikor jöttem visszafelé a csarnokba, látom, hogy sétál valakivel kettesben az utcán. Amikor köszönteni akartam őket, intette, hogy ne közeledjek. Döbbentem realizáltam, hogy gyóntat... Hát igen... Nem ez a legmegfelelőbb formája a gyóntatásnak, főleg, hogy volt is megfelelő hely előkészítve a csarnokban a gyóntatásra...
- Volt nálunk egy nagyon kedves öreg pap. A kora miatt már nem hallott rendesen, de nagyon nagy szeretettel gyóntatott. Húsvétkor mindig nagy sorok vannak a gyóntatófülkéknél, ezért ilyenkor több paptestvér gyóntat a templom különböző pontjain. A hívek megpróbáltak minél távolabb állni a gyóntatótól, de mivel az öreg pap nem hallott jól, és hangosan kellett vele beszélni, ezért hát a legközelebb állók akaratlanul is hallották a gyónást. Úgy tűnt, hogy ez senkit sem zavar, mert továbbra is sorba álltak nála az emberek...
- Aztán volt egy fiatal segédlelkész, akihez egy nő elment életgyónasra. Ott több kemény, bensőséges dolgot gyónhatott meg neki az asszony. De mivel jól ismerték egymást, a következő napokban másképp viselkedett vele a gyóntató, és így akaratlanul is emlékeztette gesztusaival a nőt gyónására. Erre a nő bosszankodva intette meg őt, hogy ne viseljedjen így...
- Egy másik alkalommal szentgyónasra mentem egy lelkigyakorlat alatt. A fiatal pap ingben és farmerben fogadott. Se alba, se stóla... Egy széken ült, és a kezében egy nóteszfüzetet és egy golyóstollat tartott. Amit én gyóntam, ő azt lejegyezte a nóteszbe, pontokba szedve. Amikor végezem, végignézte, amit jegyzetelt, majd elkezdett engem lelki coaching-olni. A végén pedig elfelejtett feloldozást adni és elégtételt sem rót ki...
- Aztán volt olyan is, hogy egy ismerős papnál gyóntam, és másnap, egy beszélgetésünkben, utalt arra, amit azelőtt való nap meggyóntam neki. Ez egy picit mellbe vágott engem, de nem róttam fel neki, mert csak nekem mondta. Hmm... Jót tesz néha, ha elmegyünk máshová szentgyónást végezni, pl. egy szerzetesrendhez, kolostorhoz...
A telefonon vagy interneten keresztül végzett gyónás nem megengedett. Azt gondolják sokan, hogy azért tilos, mert a pap nincs testközelben, és így nem értheti meg a gyónót, illetve nem közvetítheti a kegyelmet. Van azonban ennél egy sokkal súlyosabb érv, ami miatt nem megengedett a telefonos és az internetes gyónás: éspedig a gyónási titok. A telefonos és internetes gyónásnál nem bíztos, hogy nem hallgatja valaki azt le, illetve nem rögzíti technikai eszközökkel.
A Google bármit lát vagy hall, azonnal rögzíti. A hangrögzítő azonnal szöveggé változtatja, amit hall, és azt minden nyelvre le tudja fordítani. A Google lencse bármilyen írott szöveget lát, azonnal le tudja írni, fel tudja olvasni és le tudja fordítani bármilyen nyelvre. Állandóan megnyugtatnak minket, hogy a telefon mikrofonja és lencséje csak akkor müködik, ha mi müködtetjük. Mások meg arra figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk, mert azok gyakran müködnek a mi beleegyezésünk nélkül is...
Amióta a mesterséges inteligencia müködik, azt tapasztalom, hogy a telefonom jól ismeri az életritmusomat, sőt, még a gondolataimat is tudja. Amikor felébredek és megmozdulok, akkor kezdenek el bejönni az értesítések. Egész éjjel tappintatosan csendben van. Aztán egy alkalommal az Úr Jézus Szent Szívéről kezdtem elmélkedni. Bíztosan tudom, hogy nem beszéltem erről senkinek, és nem is kerestem rá a Google-ön ilyen tartalomra. Mégis, két nap múlva, Jézus Szent Szíve képeket, tartalmakat és csoportokat dobott be nekem a Google meg a Facebook...
Több szakember nyilatkozott már arról az OpenAI-nál és a Google-nél, hogy a mesterséges inteligencia fejlesztését már senki sem látja át, és valószínű, hogy a gonosz lélek már átvette az irányítást. Többen lemondtak és kiléptek már ebből a tevékenységből, mert túl veszélyesnek tartják.
Amikor szentgyónásra megyünk, gondoljuk arra, hogy a zsebünkben lévő telefonnal egy másik személyt is beviszünk a gyóntató fülkébe, és meglehet, hogy sérül a gyónási titok. Hagyjuk kint a telefonunkat ha a gyóntató fülkébe megyünk, akár mint gyónó, akár mint gyóntató...
Homályos erdőben szaladok rémülten,
Iszonyat forgatja tőrét a szívemben,
Sejtelmes árnyak nyújtóznak utánam,
Karmaikkal tépnek rohanásomban.
Mindhiába küzdök világos tisztásra,
Egyre beljebb tévedek a sűrű bozótba,
Erőm elhagy érzem, zokogva lerogyok,
Uram! Uram! - kiáltok - Oly elveszett vagyok!
S mikor a földön már épphogy csak kúszok,
Meglátom a házat, hol egy lámpás pislog,
Lobbanó reményem szárnyat ad énnékem,
Hazaérkeztem, nem kell már rettegnem.
Előtted térdelek, a könnyem úgy csurog,
Szívem rengetege egyre csak suhog,
Szelíden hallgatsz, míg szélcsended árad,
Füled meleg örvény, mely kegyesen bíztat.
S míg az évek szennyét tölcsére elnyeli,
Piszkos ruhámnak is eltünnek foltjai,
Letépett szárnyait láng varja helyére,
Emlékszem rá, mint asszony a szülésre.
Szavaid rebbenő gyémántszitakötők,
Szárnyaik szórják a csillámpor felhőt,
Árad a sűrűben világosságod,
Szakad a sötétség, mint a megszűnt átok.
Csillogó hajnalon megnyílik a vadon,
Tágas gyümölcsösben lélegzek szabadon,
Te állsz egy fa alatt, hófehér köntösben,
Te vagy a kertész, ki kulcsot tart kezében.
Táncolni szeretnék odakint a kertben,
De te még marasztalsz fényességedben, Eleven kenyeret adsz nekem szentélyből, Könnyek közt hálálom lángoló szívemből.
Valaki gyöngéden biztató mögöttem,
Ez itt a pillanat, ragadd meg gyorsan,
Borulj a kezére ajkaddal hálásan.
Mélyen meghajolva csókolom a kezed,
És egy pillanatra összeforrok veled,
Ekkor omló porként rogyok le előtted,
Arccal a kőpadlón látom a nagy eget.
De már nem is kőpadló, hanem kristályfelhő,
Suhan a magasban akár egy repülő,
Végtelen horizont, irdatlan magasban,
Ó kegyes, hatalmas, nem hagysz a porban.
Kinyitom szemem, s dermedten bámulom,
Csókom a sebhelytől ragyogó kézháton,
Minden oly tiszta, mit érzek, mit hiszek,
Velem a nagy Király, kit annyira szeretek.
Egyetlen szavára mindketten lebegünk,
Amikor ránk lehel, Ővele repülünk,
Lám, te a kezedet bámulod ámultan,
Én meg izzó ajkkal mosolygok kábultan.
Uram Jézus, hála és dicsőség neked, mert Szent Véred által tisztára mostad lelkünket. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése